Abádszalóki Nyár
Szállásfoglalás a program idejére
Egész nyáron változatos programokkal várja a
pihenni vágyókat az Abádszalóki Nyár programsorozat. Vitorlás versenyek,
koncertek, hangversenyek, kiállítások, sportversenyek, szépségverseny, Tisza-tó
átúszás és a lampionos csónakfelvonulás hagyományos elemei a
rendezvénysorozatnak.
A Tisza-tó partján és annak környékén megrendezett könnyed, nyári, szórakoztató programok
között minden korosztály megtalálja a maga számára legmegfelelőbbet.
A szezonnyitó
ünnepséget hagyományosan június közepén tartják. Június végén rendezik meg az
országos
kirakodóvásárt, július végén
homokfoci-bajnokság, vitorlás emlékverseny, vízi karnevál, strandröpladba-verseny színesíti
a gazdag programsorozatot.
Az augusztusi hónap hagyományos rendezvénye a Tisza-tó átúszása, a Tisza-tó tájékozódási kenuverseny, az Öbölkerülő Nyílt Vitorlás Túraverseny a Tisza-tó Kékszalagjáért valamint a Szalóki Népi- és Sportjátékok Nemzetközi Fesztiválja. Augusztus 20-án nagyszabású rendezvényeket szerveznek az államalapítás ünnepének tiszteletére, de ez a nap egyben és hagyományosan az Abádszalóki Nyár programsorozat záróeseménye is. Későnyári és koraőszi események kiegészítik a sokszínű programkínálatot, végül október elején szüreti felvonulást tartanak.
Programok 2010Időpont információk
| Kezdési időpont: | 2010. 04. 30. |
| Záró időpont: | 2010. 09. 30. |
| Tájékoztató jellegű időpont: | Igen |
Névjegy
| Kategória: | Fesztivál, rendezvénysorozat |
| Település: | Abádszalók |
| Programgazda tel.: | 59/535-363 |
| Programgazda e-mail címe: | abadszalokinyar@abadszalok.hu |
| Helyszín megnevezése: | Abádszalók |
| Programgazda megnevezése: | Művelődési Ház |
| Programgazda fax-száma: | 59/535-364 |
| Abádszalóki Nyár in English | |
Jellemzők és hasonlók a közelben. (Kattintson a linkre!)
| Program: | Fesztivál, Rendezvény |


