Balatongyörök
Balatongyörök gyönyörű Balaton-parti kilátást nyújtó üdülőfalu, amely elnyerte "A legszebb virágos falu" címet. A településen a népi építészet számos emléke fellelhető, római kori fürdőtelepe régészeti látványosság.
A településen a III. században római kori telep és fürdő volt, erre épült a középkori falu, amelynek nevét 1121-ben említik először az Almádi (ma Monostorapáti) alapítólevélben.
Nevét valószínűleg II. Atyusz bánnak Gyürk nevű fiáról kapta. 1699-ben már Meszes-Györökként említik, utalva arra, hogy az itt élők a halászat mellett elsősorban mészégetéssel foglalkoztak.
A falu területének talaja néhány helyen olyan köves, hogy csupán vékony termőréteg fedi, alatta pedig 60-70 centiméteres kőpad húzódik. Erre a talajra utalnak az egykori elnevezések: Kőmell, Szamárkő, Szobakű - ez utóbbi természeti érdekességet rejt. Az itt található barlang egy dolomitszikla hasadékában alakult ki, falát ásványoktól származó zöld és sárga színárnyalatok teszik változatossá.
A település 1902-ben kapta a Balatongyörök nevet. Az 1920-as évek elején lett üdülőhely. Az első üdülőházat 1935-ben építették, ezután több periódusban alakult ki mai kiterjedése és formája. A község 1990-ben elnyerte Európa legszebb falvainak járó, "A legszebb virágos falu" (Prix d' Honneur) címet.
Balatongyörökön több faluképi jelentőségű, a XIX. században épült oromfalas lakóházat látni. Műemlék jellegű présházak - művészi megformálású stukkódíszítéssel - találhatók a faluhoz tartozó Becehegyen.
A község határában fekszik a 140 méter tengerszint feletti magasságú Szépkilátó. A domb aljában római korból származó villa maradványait tárták fel a hozzá tartozó fürdővel, és a fürdőt vízzel ellátó Római-forrással. A régészeti leletek a jelenleg itt működő ifjúsági tábor területén megtekinthetők.
Balatongyörök személyautóval a Balaton északi partján vezető 71-es úton, vasúton a Tapolca-Balatonszentgyörgy közötti vonalon közelíthető meg.
Névjegy
| Település: | Balatongyörök |
| Megye: | Zala megye |
| Irányítószám: | 8313 |
| Telefon körzetszám: | 83 |
| Lakosok száma: | 992 |
| Település rangja: | község |
| Polgármesteri hivatal címe: | Balatongyörök, Kossuth L. u. 29. |
| Polgármesteri hivatal telefonszáma: | 83/546-900 |
| Polgármesteri hivatal e-mail-címe: | bgyorok@t-online.hu |
| Megközelítés: | GPS koordináták: 46.7603 / 17.3551 Balatongyörök térképe Turistatérkép: turistautak.hu |
| Balatongyörök in English | |
Friss tartalmat adunk ingyen
Helyezze el programajánlónkat blogjában, weboldalán. Egyszerűen illessze be az alábbi kódot. Egyedi tartalmat, arculatot szeretne? Írjon!



