Hadik András lovas szobra
Online szállásfoglalás (Budapest)
Online szállásfoglalás (Budapest, I. kerület)
Az emlékművet az 1702-ben felállított 3., későbbi nevén Hadik-huszárezred tagjai emelték az ezred és névadó parancsnokuk emlékére 1937-ben. A több mint 3 méter magas bronzszobor alkotója ifj. Vastagh György.
A Hadik-huszárokról ékesen beszélnek az emlékmű feliratai: az egyik szerint a szobor a névtelen Hadik-huszároknak is emléke, akik "több mint két évszázad háborúiban vitézségükkel mindenféle becsületet szereztek a magyar huszár nevének." Az ezred 1702-től 1918-ig harcolt.A bal oldalon ez olvasható: "Hadik András (1710-1790) közhuszárból emelkedett vitézsége és tehetsége révén tábornagyságra, harcolt a török ellen, majd az osztrák örökösödési háborúban, Európa szinte minden csataterét bejárta, előbb beosztott tiszt, ezredparancsnok. Hadi érdemeiért grófi címet kapott. Később főispán, Erdély kormányzója, a Haditanács elnöke. Ő javasolta Magyarországon először a jobbágyok felszabadítását." A talapzat előtt üvegtokba rejtve elhelyezték az aradi 3. huszárezred 1702 óta elesett hősi halottainak névsorát.
A szoborhoz sajátos szokás is kötődik. Tompa fényű, zöldes patina színezi a "leghuszárabb huszár" bronzszobrát, kivéve egy részletét. A szobornak, azaz pontosabban a lónak ez a része olyan fényes, hogy még nappal is világít. A műegyetem diákjai között ugyanis az a hiedelem járja, hogy vizsgaidőszak előtt ajánlatos megsimogatni a bronzfigura heréit, mert szerencsét hoz. Az eredményről nincs adat, de egy idő óta a turisták is simogatnak, hogy miért, azt talán ők sem tudják.
Névjegy
| Kategória: | Szobor, emlékmű |
| Település: | Budapest, I. kerület |
| Cím: | 1014 Budapest, I. kerület, Úri u. és a Szentháromság u. kereszteződésében |
| Megközelítés: | GPS koordináták: 47.501 / 19.0327 Hadik András lovas szobra térképe Turistatérkép: turistautak.hu |
Jellemzők és hasonlók a közelben. (Kattintson a linkre!)
| Szobor, emlékmű, műtárgy: | Államférfi, hadvezér, közéleti személyiség |


