Nagyar
A település megközelíthető közúton: a 4-es úton Debrecenig, onnan tovább a 471-esen Győrtelekig, innen északkeleti irányban a 491-es úton Fehérgyarmatig, onnan északra, Kisartól 3,2 km.
Nevének Nagy előtagja a közeli Kisartól különböztette meg. Az első említéskor,1393-ban Nagor, 1436-ban Naghar alakban írták. Ebben az időben még egyetlen Ar nevű falu volt. Valószínűleg ebből a településből osztódással alakult ki Kisar és Nagyar, történetük szinte mindvégig összefonódott.
A szatmári béke után gróf Károlyi Sándor lett a település birtokosa. A XIX. század első felében a Luby és Kende család szerezte meg. Luby Zsigmond ügyvéd, politikus kúriájában gyakran vendégeskedett szatmári útjai során Petőfi Sándor. A néphagyomány szerint a falu határában lévő, ma már elpusztult hatalmas tölgy alatt írta Tisza című versét. Nevezetes tagjai voltak még a Luby családnak Károly (heraldikus, genealógus) és Margit (tanár, néprajzkutató).
A falu határában, a Kis-Túr partján álló kétszáz éves, hatalmas méretű kocsányos tölgy, a Petőfi-fa története során sok pusztítást, villámcsapást kihevert, de az 1995-ös felgyújtását már nem élte túl. A hagyomány szerint Petőfi e fa alatt írta A Tisza című versét, ami így kezdődik: Nyári napnak alkonyúlatánál / Megállék a kanyargó Tiszánál / Ott, hol a kis Túr siet beléje, / Mint a gyermek anyja kebelére.Névjegy
| Település: | Nagyar |
| Megye: | Szabolcs-Szatmár-Bereg megye |
| Irányítószám: | 4922 |
| Telefon körzetszám: | 44 |
| Lakosok száma: | 734 |
| Település rangja: | község |
| Polgármesteri hivatal címe: | Nagyar, Petőfi u. 3. |
| Polgármesteri hivatal telefonszáma: | 44/364-220 |
| Polgármesteri hivatal e-mail-címe: | kisarpolhiv@axelero.hu |
| Megközelítés: | GPS koordináták: 48.0587 / 22.5562 Nagyar térképe Turistatérkép: turistautak.hu |
Friss tartalmat adunk ingyen
Helyezze el programajánlónkat blogjában, weboldalán. Egyszerűen illessze be az alábbi kódot. Egyedi tartalmat, arculatot szeretne? Írjon!



