Tardos
A település megközelíthető közúton: az 1-es úton Tatáig, onnan keleti irányban Agostyánig, autózunk, innen 4,6 km-re balra van egy bekötőút, ahonnan 1,5 km.
Tardos - az 1950-es évek elejétől 1993-ig Tardosbánya - szlovák nemzetiségi település volt. Bár nevében már nem szerepel, a kőbányászat meghatározta Tardos történetét. A rómaiak is kedvelték az itt található jura kori, vasoxidtól megszínezett, ammoniteszes vörös mészkövet, "vörösmárványt", amely az otthoni előkelő környezetet a távoli provincián is képes volt fölidézni a magas rangú katonák és hivatalnokok számára; olyannyira, hogy a Duna-partig, az akkori Lepavistáig vezető kőhordó utat építettek, amit aztán Mátyás király kőfaragói is használtak később.
Hunyadi Mátyás olasz felesége, Beatrix királyné negyvenhajónyi vörös követ szállíttatott Tardosról Budára és Visegrádra a két palota díszítésére, s vittek innen jócskán külhonba is a nehéz rakományból. Később a barokk kor építőművésze újra fölfedezte a "magyar márványt".
A bányászkodás ma is rendületlenül folyik Tardoson, a fölhagyott kőbányákat pedig sziklamászók "használják", és a geológia szerelmesei, a kőzetgyűjtők járnak ide a jura kori, csigára emlékeztető lábasfejűek, az ammoniteszek ép példányai után kutatva.
Névjegy
| Település: | Tardos |
| Megye: | Komárom-Esztergom megye |
| Irányítószám: | 2834 |
| Telefon körzetszám: | 34 |
| Lakosok száma: | 1 657 |
| Település rangja: | község |
| Polgármesteri hivatal címe: | Tardos, Rákóczi u. 196. |
| Polgármesteri hivatal telefonszáma: | 34/351-413 |
| Polgármesteri hivatal e-mail-címe: | tardos@enternet.hu |
| Megközelítés: | GPS koordináták: 47.6621 / 18.4475 Tardos térképe Turistatérkép: turistautak.hu |
Friss tartalmat adunk ingyen
Helyezze el programajánlónkat blogjában, weboldalán. Egyszerűen illessze be az alábbi kódot. Egyedi tartalmat, arculatot szeretne? Írjon!



