Tevel
A 65-ös útról több helyen megközelíthető, és letérhetünk Tevel felé, de eljuthatunk ide a 6-os útról Bonyhádon át, illetve a Bonyhád - Dombóvár útról is.
Ősi magyar hely, fejedelmi szállásbirtokból alakult ki. A török alatt teljesen elpusztult. A Dőryek 1714-ben toborzás útján németeket telepítettek le, ez volt Tolna megyében az első sváb telepítés. Tevellel délkeletről volt szomszédos a kis Kovácsi község. Ahogy Tevel neve a fejedelemség korából való, Kovácsi fejedelmi szolgálónépre utal, akik kovácsok voltak. Okleveles előfordulása a "kovács" szó első említése a magyarban.
Tevel és Kovácsi összeépült, utóbbinak önállósága 1928-ban szűnt meg. Volt egy kastély is a faluban, 1944-ben porig égett, mert az oroszok titkos fegyvertárnak vélték a falra függesztett régi fegyverek láttán.A község németségét nagyobb részben kitelepítették. 1945-ben hadikfalvi székelyek kerültek Tevelre, a Völgységben ez a legnagyobb lélekszámú székely telep. Értelmiségük kinevelésére itt létesítették a legendás Kőrösi Csoma Sándor Székely Tanintézetet, mely néhány év után megszűnt.
Névjegy
| Település: | Tevel |
| Megye: | Tolna megye |
| Irányítószám: | 7181 |
| Telefon körzetszám: | 74 |
| Lakosok száma: | 1 591 |
| Település rangja: | község |
| Polgármesteri hivatal címe: | Tevel, Fő u. 288. |
| Polgármesteri hivatal telefonszáma: | 74/524-010 |
| Polgármesteri hivatal e-mail-címe: | tevel@polghiv.tolnamegye.hu |
| Megközelítés: | GPS koordináták: 46.4077 / 18.4575 Tevel térképe Turistatérkép: turistautak.hu |
Friss tartalmat adunk ingyen
Helyezze el programajánlónkat blogjában, weboldalán. Egyszerűen illessze be az alábbi kódot. Egyedi tartalmat, arculatot szeretne? Írjon!



