Újfehértó

A település megközelíthető közúton: a 4-es úton Nyíregyháza előtt; vasúton: a Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon.

Területét a honfoglalók már korán birtokba vették, hiszen a város mai határán belül három település is létezett: Szegegyháza, Micske és Bolt. A mai helység feltehetően a XVI. században alakult, amikor a környező kisebb falvak elnéptelenedtek. Neve a keleti oldalon lévő szikes tótól ered. A török hódoltság időszakában a környékbeli népesség az üldöztetések miatt a sós tó nyújtotta védelemben új települést hozott létre, ez tulajdonképpen Újfehértó, mely nevet a források először 1608-ban említették. 1627-ben már hajdúk lakták, akiket Báthori Gábor telepített be (ekkor lakóiról Rácfejértónak nevezték, ami az itt élt hajdúk etnikai hovatartozására utal). Néhány évvel később az országgyűlés ugyan megsemmisítette a hajdúk kiváltságait, de mivel földesurai ekkor már az erdélyi fejedelmek voltak, a törvény végrehajtatlan maradt. A Rákócziak védelmében élő hajdúk teljes földesúri jogokat gyakoroltak a faluban, ami miatt igen sokszor összetűzésbe keveredtek a megyével és a többi földesúrral. Az itteni hajdúk kiváltságai a XVII. század végén megszűntek, s ekkortól a Rákócziak mellett több nemes család tűnt fel birtokosként. A jobbágyfelszabadítás idején 47 földesúr osztozott a településen és a hozzá tartozó - az egykori falvak helyén kialakult - pusztákon.

A település 1836-ban kapott V. Ferdinándtól mezővárosi rangot, ami elindította a nagyobb arányú fejlődést. A XIX. század második felében épült fel a vasútállomás, a kaszinó, a postahivatal, s egyre több kisiparos telepedett meg, akik közül kiemelkedtek a selyemgubó-tenyésztők. A századforduló után épültek a malmok, az olajütők és a szeszgyár. Ennek ellenére 1886-ban visszaminősítették nagyközségnek, s a városi rangot csak több mint száz év múlva, 1992-ben kapta meg ismét.