A tájegységre az aprófalvas településszerkezet jellemző, szép számmal találhatóak itt meghitt, csendes zugok. Jelentősebb települések: Tab, Ádánd, Igal.

A látnivalók közül figyelemre méltó többek között Ádánd határában az Árpád-kori templomrom, Kerekiben Fejérkő várának romjai, az alsóbogáti Festetics-kastély, a nágocsi Zichy-kastély, az osztopáni Tallián-kastély. 

Érdemes felkeresni Zala községben a Zichy-kúriát, és megnézni Zichy Mihály képzőművész emlékmúzeumát, vagy Tabon a helyi születésű Nagy Ferenc fa-, szaru- és csontfaragó népművész, szobrászművész kiállítását. Igal elsősorban az itteni gyógyvíznek, illetve az 1960-as évek óta működő fürdőnek köszönhetően vált ismertté és népszerűvé.

Vélemények: A Somogyi-dombság

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül