A Szentendrei Teátrum programjai

Nyaranta három helyszínen is rendeznek előadásokat a teátrumban, ahol a magyar színházi élet kiválóságai mellett bemutatkoznak opera és színész tanszakos művészeti egyetemisták is.

1969-ben született meg a Teátrum ötlete: akkor színművészeti főiskolások játszottak a barokk főtéren, díszletként pedig a kereskedőházak szolgáltak. Tíz évig tartott itt a Teátrum hőskora, majd egy átmeneti korszak után a szabadtéri színház a barokk városháza belső udvarára költözött. A nagyszínházi előadásokat és a gyerekműsorokat ma is itt mutatják be. 

A kísérletező, stúdiószínházi előadásoknak az 1999-ben megnyílt MűvészetMalom ad helyet, amely félkész szárnyának belső tere különleges atmoszférát teremt az alternatív előadásokhoz.

A színház harmadik játszóhelyén, a Dunaparti Művelődési Ház udvarán vidám kamaraelőadásokat mutatnak be.

A Szentendrei Teátrum nyaranta két-három bemutatót tart a magyar színházi élet legkiválóbb rendezői és színművészei közreműködésével, valamint műsorára tűzi az opera és színész tanszakos művészeti egyetemisták legjobb produkcióit. A június végétől augusztus végéig tartó szezonban emellett a színházi évad legsikeresebb zenés, prózai és táncszínházi előadásaiból láthat válogatást a közönség.

Az elmúlt harminc év szentendrei bemutatói között olyan emlékezetes előadások kerültek színre, mint a Pikko Hertzeg és Jutka Perzsi, a  Dundo Maroje, a Don Pasquale és a Don Giovanni, a Makrancos Kata, a Szentivánéji álom és a Kései találkozás.

Az előadások helyszíne:
Városháza  udvara, Városház tér 3.  (nyitott tér, nézőtér: 350 fő)
Dunaparti Művelődési Ház, (DMH) udvara, Duna-korzó 11/a (nyitott tér, nézőtér: 120 fő)

Jegyvásárlás:
Tourinform,  Szentendre (Bercsényi u. 4., bejárat a Duna-korzó felől)
Telefon: 26/317-965; 26/317-966
Az Interticket országos hálózatában és webáruházában.
Az előadás kezdése előtt egy órával a helyszínen.

Ha az előadást az időjárás miatt nem tudjuk elkezdeni, vagy a játékidő fele előtt szakad meg és 30 perces várakozás után sem folytatható, akkor a programot a meghirdetett esőnapon megismételjük, vagy a jegyeket a vásárlás helyén visszaváltjuk.

A műsorváltozás jogát a szervezők fenntartják!

2011-07-08 00:00:002011-08-20 00:00:00

A Szentendrei Teátrum színházi előadásai és koncertjei.

Július 8., péntek, 20:30, Városháza udvara  
(Esőnap: július 10. vasárnap)
Vajda Katalin – Fábri Péter – Valló Péter
ANCONAI SZERELMESEK
zenés játék két részben
A komáromi Jókai Színház előadása

TOMAO NICOMACO, a szerelmes keresztapa | Horányi László m. v. 
LUCIA, a megfélemlített leánya | Tar Renáta
LUIGI DEL SORO, gátlásos utcai zenész | Majorfalvi Bálint
DRUSILLA, depressziós lány | Holocsy Krisztina
LUCREZIO, szomorú milliomos | Ollé Erik
VIKTORIA, szőke kislány Debrecenből | Holocsy Katalin
GIOVANNI, csődbe jutott cukrász | Olasz István
DORINA, házi riszacica | Bandor Éva
AGNESE, kielégítetlen tészta specialista |     Varsányi Mari

Karmester | Nagy László
Közreműködnek | Erdélyi Zoltán, Kováč László, Rab Zoltán, Sipula Zoltán
Díszlet-, jelmeztervező:  Gadus Erika m.v.
Koreográfus: Krámer György m.v.
Dramaturg: Hársing Lilla m.v. 
Rendezőasszisztens: Mesinger Dóra
Rendező: Lévay Adina m.v.
Helyszínünk egy Adria-parti kisváros terecskéje, ahol megesik, aminek meg kell... E helyütt éldegél Don Tomao, az eladósorba került, enyhén beszédhibás gyermekét egyedül nevelő, ám a szerelem örömeit igen kedvelő atya, könnyűvérű szobalányával, szomszédjában egy magányos panziósnővel és a közepesnél valamivel gyérebb vendéglátóipari szenvedéllyel megáldott kávézótulajjal. És akkor még nem is beszéltünk az idevetődő többiekről: a halmozottan hátrányos helyzetű vándormuzsikusról, az életunt milliomosról, a szentéletű bölcsről, akinek durva csuhája alatt érző szív dobog. Valamint a tűzrőlpattant szögedi lányról, aki születendő gyermekének nemzőatyját igyekszik fellelni eme kies olasz vidéken....Tehát szerelem  szerelem és sláger sláger hátán...   
Előadásunk hősei nem a közelmúlt világából lépnek a nézők elé, hanem az olasz vígopera kulisszái között kergetik szerelmüket... Ez a fajta stilizáció időtlenné és könnyeddé teszi az előadást, és kellemes színházi kikapcsolódást ígér a műfaj kedvelőinek éppúgy, ahogy a nem kommersz érdeklődésű nézőinknek is.
Játékidő:
Belépőjegy: 3000 Ft

Július 9., szombat, 20:30, Városháza udvara
Esőnap:július 11. hétfő 
MCDONAGH-GYAKORLATOK
Jelenetek Martin McDonagh:  Vaknyugat és A kripli című drámáiból
A Színház- és Filmművészeti Egyetem IV. éves hallgatóinak előadása
Fordította: Varró Dániel   
VAKNYUGAT
Colman | Rétfalvi Tamás
Valene | Ficza István
Welsh atya  | Radnai Márk
Kicsilány | Huzella Júlia

A KRIPLI
Kate | Pálos Hanna
Eileen | Borbély Alexandra
Johnypateenmike | Tasnádi Bence
Billy | Simon Zoltán
Mamus | Neudold Júlia
Orvos | Kovács Gergely
Helen | Huzella Júlia

Rendezte: Gothár Péter
Osztályvezető tanár: Máté Gábor

Nagy szerencse, hogy az ember nevetni tud a világon. Különben rémes lenne. Ajánlatos megtanulni a dolgok derűs feldolgozását. Martin McDonagh darabjai és a Varró Dani-fordítás csodálatos mondatai szeretni tanítják az életet, amivel mindenki jól meg van verve. Nem szépítik a dolgokat, rémes helyen, rémes életet élő, rémes emberekről mesélnek, de úgy, hogy a humor áldásos segítségével felsejlenek a rémségek közt az emberi természet rejtegetett csodái: a boldogságot kereső kiirthatatlan életösztön, a magány ellen folytatott reménytelen harc állhatatossága és a mindenkiben – minden igyekezete ellenére is – meglévő jóság.

Belépőjegy: 2500 Ft

Július 15., péntek, 20:30 óra, Városháza udvara
(Eső esetén: Pest Megyei Könyvtár Színházterme) 
MICHAEL COONEY: NEM ÉR A NEVEM -  vígjáték
A kecskeméti Katona József Színház előadása

Eric Swan | Cseke Péter
Linda Swan | Danyi Judit
Norman Bassett | Szerednyei Béla, Lippai László
Mr. Jenkins | Szokolai Péter
George bácsi | Kiss Jenő
Sally Chessington | Magyar Éva
Dr. Chapman | Báhner Péter
Mr. Forbright | Ferencz Bálint
Miss Cowper: Jablonkay Mária

Díszlettervező: Götz Béla
Jelmeztervező: Rományi Nóra
Rendezőasszisztens: Borsos Andrea
Rendező: Szerednyei Béla

Ray Cooney neve bizonyára ismerősen cseng a könnyű vígjátékok kedvelőinek, hiszen ő a műfaj koronázatlan királya, olyan művek kapcsolhatók a nevéhez, mint a Miniszter félrelép vagy a Páratlan páros. Ray Cooney fia, Michael Cooney - folytatva a családi hagyományokat – ugyancsak komédiákat ír, hol apjával közösen (Minden lében három kanál), hol egyedül (Nem ér a nevem). Cooney ördögi ügyességgel bonyolítja az eseményeket, a darab tele van kétértelmű mondatokkal és egymással összetévesztett emberekkel; van benne férfi nadrág nélkül és női ruhában, vannak hullák és félholtak, vagyis a történet nem más, mint elképesztően vicces és bizarr szituációk sora. Röviden: amit félre lehet érteni, azt félre is értik.

Játékidő: 2 x 50 perc
Belépőjegy: 3000 Ft

Július 16., szombat, 20:30, Városháza udvara
(Esőnap: július 17. vasárnap)
LEHÁR FERENC: A VÍG ÖZVEGY 
Operett 3 felvonásban
Az Operettvilág Együttes produkciója
Belépőjegy: 3500 Ft

Július 17., vasárnap, 19:00, Dunaparti Művelődési Ház udvara
Eső esetén: DMH Barlang
HAMVAS BÉLA: A BOR FILOZÓFIÁJA   -
Huzella Péter és Rátóti Zoltán estje     
Valóban szükséges filozófiát  gyártani  a jó borhoz?     
Talán elegendő, ha az alapvető kérdések, - hogy mit igyak, mikor igyak, hogyan igyak és hol igyak - megválaszolásához Hamvas Béla és Márai Sándor bölcs életszemléletét hívjuk segítségül, költők megzenésített bordalainak társaságában.

Belépőjegy: 1500 Ft

Július 22., péntek, 20:30, Városháza udvara
(Esőnap: július 24. vasárnap)
ROBERT THOMAS: NYOLC NŐ - bűnügyi komédia – zárkörű előadás !
A Turay Ida Színház és a Soproni Petőfi Színház közös produkciója
Magyar színpadra alkalmazta: Vinkó József
 
Szereplők
A család:
Mamy, a nagymama | Pásztor Erzsi Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas, Érdemes Művész
Gaby, az anya | Bencze Ilona Jászai Mari-díjas
Suzon, az idősebb lánya | Borbély Krisztina
Catherine, a fiatalabb lánya | Rárosi Anita
Augustine, Gaby nővére | Halász Aranka
Pierrette, a sógornő | Nyírő Bea
A személyzet:
Chanel asszony, nevelőnő | Tóth Judit Jászai Mari-díjas
Louise, szobalány | Keresztes Ildikó

Díszlet, jelmez | Túri Erzsébet
Rendezőasszisztens | Szabó Anikó
Rendező | Böhm György

Furmányos kis komédia a Nyolc nő. A hó elzárta a külvilágtól a hegyvidéki házat, ahol a karácsonyi készülődés közben holtan találják Marcelt. A házban lévő nyolc nő az áldozat anyja, felesége, húga, sógornője, két lánya és két háztartási alkalmazottja. A gyilkos köztük van, de ki lehet az? Marcelt felesége csalta üzlettársával, egyik lánya terhes, a másik féktelen kamaszként krimikkel köti le energiáját. Anyósa kicsit alkoholfüggő, sógornője plátói szerelmet táplál a ház ura iránt. Nővére ugyanazzal a férfival volt, mint akivel Marcel feleségén osztozott. De azért Marcelt sem kell félteni. A szobalányt azért hozta a házába, mert már öt éve titkos szeretője. A darab nem csak e bonyodalmaktól fénylik, hanem attól a dramaturgiai leleménytől, hogy Marcelt egy pillanatra sem látjuk a színen, csak portréja díszeleg a nappali falán. Marad csak a nyolc nő. Ebbe egy férfi belepusztulhat.

Játékidő: 2 x 55 perc
Belépőjegy: 3000 Ft

Július 23., szombat, 20:30, Városháza udvara
(Esőnap: július 25. hétfő) 
ORFEUM ANNO – zenés játék
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vendégjátéka

Játsszák: Pregitzer Furzsina, Petneházy Attila, Budai Zsófia, Horváth Sebestyén Sándor
Zongorán kísér: Radvánszky Tibor

Dramaturg: Sediánszky Nóra
Zenei vezető: Kazár Pál
Koreográfus: Bóbis László
Munkatársak:  Nagy Erzsébet, Rajkó Balázs
Rendező: Lendvai Zoltán
Egy nosztalgikus érzéseket ébresztő műfaj, dalok és kabarétréfák, Rejtő Jenő és Molnár, Stux úr és Hacsek meg a többiek alakján keresztül. Időtlen poénok, ismerős és ismeretlen slágerek mesélnek szórakoztatva - könny és mosoly közt - rendhagyó, vidám,  néhol elgondolkodtató módon  egy világról, mely bár elmúlt, mégis nagyon közel áll a szívünkhöz.
Annak idején három kitűnő színművész, Benedek Miklós, Császár Angéla és Szacsvay László újra felfedezte a műfajt és visszahozta a köztudatba ezeket a zseniális dalokat és írásokat. Példátlan sikersorozatot hoztak létre, igazi, felejthetetlen színházat csináltak - ahogy teszik azt most a mi művészeink is az Önök örömére.
Játékidő: 1 óra, szünet nélkül
Jegyár: 2500 Ft

Július 30., szombat, 20:30, Városháza udvara
(Esőnap: július 31. vasárnap)
POZSGAI ZSOLT: SZERETLEK, FAUST
Drámai játék két részben Mindszenty József hercegprímás  és Jávor Pál életéről

Pap (Mindszenty József) | Lux Ádám
Szinész  (Jávor Pál)  | Kautzky Armand
I. Nő (Anya, Fegyőrnő, Ügyvédnő,  stb. | Fazekas Zsuzsa
II. Nő (Árva Margit, Anna,  stb). | Fazekas Andrea
I. Férfi (Rákosi, Szálasi, Bíró, stb) | Ifj. Jászai László
II.  Férfi (Zakar, Kodály, Fegyőr, stb.) | Tóth Tamás
Rendezte | Kiss József
1944 Sopronkőhida. A börtönben két „híres rab”, Mindszenthy József és Jávor Pál. Két ellentétes személyiség, két különböző életszemlélet. A hitét megszállottan őrző pap, és a változásra mindig kész színész. Kettejük időutazása alatt a pap végignézheti saját életét, nem csak a múltját, a jövőjét is – és ezzel képet kaphatunk a magyar történelem fájdalmas századáról. Az előadásban megelevenednek, küzdenek a korral és egymással a történelemből  ismert  alakok.

Játékidő: 2 x 60 perc
Belépőjegy: 2500 Ft

Július 31., vasárnap, 19:00, Dunaparti Művelődési Ház udvara
(Eső esetén: DMH Barlang)  
HEJ, SALAMON BÉLA
Játssza és rendezte | Székhelyi József
Színpadra alkalmazta | Murányi Péter
A zongoránál | Szidor Oszkár

Miért Salamon Béla? – kérdik sokan, mikor meghallják, hogy készült róla egy színdarab.
A legkézenfekvőbb válasz, hogy nemrég ünnepeltük születésének 125. évfordulóját.
A másik, hogy a magyar kabaré egyik legnagyobb alakja volt, mégis méltatlanul keveset beszélünk róla. A harmadik ok, s talán ez a legfontosabb, hogy életén keresztül egy olyan korszakot tudunk bemutatni, amelyben a kisember, a pesti kisember hosszú évtizedeken keresztül derült a másik pestin, aki sohasem változott, csak a kor változott meg körülötte, többször is.
Egyetlen arca volt és álarcok helyett is ezt öltötte fel estéről, estére, ez ő maga volt, aki nagy adományozóként jókedvre derített olyan korban is - amikor lehetett -, amelyekben nem éppen a derű volt a meghatározó hangulat. Azt mondta: „egyszerű embereket szeretek játszani, akiket az élet furcsa helyzetekbe sodor. Mert a születés és a halál között nemcsak tragédiák történnek az egyszerű emberekkel, hanem furcsa és bizarr esetek is.
Tudta, hogy ha egyszer kinyitja a száját, ha egyszer elkezd beszélni, akkor odafigyelnek rá.
Életének napjainkban is számos tanulsága van, amely Székhelyi József ragyogó alakításában még erősebb. Ezért Salamon Béla.

Belépőjegy: 1500 Ft

Augusztus 5., péntek, 6. szombat, 7. vasárnap, 20:30, Városháza udvara
(Esőnap: augusztus 8. hétfő) 
A Szentendrei Teátrum bemutatja:
POZSGAI ZSOLT: A GYERMEKKIRÁLY – ősbemutató!
Magyarország, 1068
- történelmi játék -

Játsszák a Szegedi Nemzeti Színház  művészei:

Salamon király | Bindics Botond
Géza herceg | Bánvölgyi Tamás
Anasztázia | Szilágyi Annamária
Judit | .Csorba Kata
Zsófia | Márkus Melinda
Vid ispán |  Jakab Tamás
Mór püspök | Gömöri Krisztián
Bátor Opos | Szívós László
Emese | Kovács Enikő Lili

Díszlet | Mira János
Jelmez | Pap Janó
Rendező munkatársa | Bacsa Erika
Rendező | Pozsgai Zsolt

1068, Magyarország. A tizenkét éves Salamon király,  akit német segítséggel ültettek a trónra, találkozóra hívja rokonát, a fiatal Géza herceget, aki szintén igényt tart a koronára, és ennek erővel érvényt is akar szerezni. A gyermekkirály megpróbálkozik a békével és a kiegyezéssel – míg körülöttük mindenkinek érdeke a belső hatalmi harc fenntartása. A magyar történelembe,  mint a leghosszabb árpád-házi béke korszaka  került be a találkozó utáni időszak. Mivel tudta rávenni ellenfelét a békére a gyermekkirály, és milyen  árat fizettek érte? Erről szól a dráma, és sokkal többről: a belső hatalmi harcokban megfáradt, eltorzult magyar lelkek kiútkereséséről  a gyermeki tisztaság segítségével…
A Szegedi Nemzeti Színház színészei láthatók az előadásban, a gyermekkirály szerepében az évad kiemelkedő sikerét arató, A kölyök c. darab gyermekszereplője, Bindics Botond.

Belépőjegy: 3000 Ft

Augusztus 12., péntek, 20:30 óra, Városháza udvara
HAZAKÍSÉRLEK - BERECZ ANDRÁS ESTJE
Berecz András 1957-ben Budapesten született. Az első dalokat édesanyjától tanulta, aki a híres kunhegyesi táncos, tréfa- és nótafa, Tanka Gábor lányaként sok ilyet tudott. Erdélyben, Moldvában, Felvidéken, Somogyban, Nagykunságban, Nyírségben gyűjti a dalokat, meséket, tréfákat lassan huszonöt éve. Élete vargabetűi, hajtűkanyarszerű fordulatai után, melyek során rakodó segédmunkás, erdőművelő, útkarbantartó is volt, hajszolt embertársai örömét keresgélő énekes, mesemondó lett.  Sok lemezt, kazettát, CD-t, rádió- és televízió felvételt  készített idehaza, Európában, USA-ban és Kanadában is. Tanított magyar népzenét Kalotaszentkirályon, Jobbágytelkén, Sopronban, a torontói York egyetemen, kanadai, amerikai táborokban. Mesét mondott tolmácsok segítségével kanadai, észt, francia, holland közönségnek is.  Újabban műfordítással is foglalkozik. Tagja  az Egyszólam zenekarnak. 1985-ben a Népművészet Ifjú Mestere címet, 1993-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, 2001-ben Magyar Örökség-díjat, 2005-ben Alternatív Kossuth-díjat és Príma Primissima díjat kapott. 2007 óta a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja.

Belépőjegy: 2500 Ft

Augusztus 13., szombat, 20:30, Városháza udvara
(Esőnap: 15. hétfő)
 PETŐFI SÁNDOR: A HELYSÉG KALAPÁCSA
- eposzparódia
A Kovátsműhely előadása

Szereplők: Bakos Éva, Jegercsik Csaba, Kováts Kriszta, Sándor Dávid
Asszisztens: Kelecsényi Krisztina

Zene: Kováts Kriszta
Díszlet-jelmez: Ruttka Andrea
Rendező: Kováts Kriszta
Miért nem válik porossá Petőfi műve? Miért érezzük úgy, hogy a humora ma is teljesen friss és élő? Miért érdekes ma szemérmetes Erzsók, a széles tenyerű Fejenagy és Harangláb, a fondor lelkületű egyházfi meg a lágyszívű kántor története? Elsősorban Petőfi zabolázhatatlan, szabad szelleme miatt, aki nagy szeretettel nevetteti ki a szereplőit.
A Kovátsműhely új bemutatójában négy színész idézi meg az összes szereplőt, Petőfit is beleértve – sok humorral, ötlettel, zenével: ritmushangszerekkel és háztartási eszközökkel.
 A darab bemutatója 2011. februárjában volt a budapesti Nyitott Műhelyben. 2011-ben a  Fringe Fesztivál szakmai díját nyerte a produkció.

Belépőjegy: 2500 Ft

Augusztus 26., péntek, 20:30, Városháza udvara
MACSKA – HAJ
Szerb film- és operett dalok a Magyarországi Szerb Színház művészeinek előadásában: Jurkovits Zorica, Rusz Milán, Ember Tibor, Kraljevic Ratko, Matoricz József és Agatity Krunoszláv
Belépőjegy: 2500 Ft

GYEREK-TEÁTRUM
Vasárnap délelőttönként 10 órakor, a Városháza udvarán
Belépőjegy: 1200 Ft

Július 10.    
ALMA EGYÜTTES
A családi koncert során az egyedi stílusú etno zenét játszó együttes improvizatív módon kezeli a táncos-zenés együttlétet: a gyerekek, sőt a szülők is aktív részesei és formálói a sok vidámsággal fűszerezett műsornak.
Az együttes tagjai: Buda Gábor, Maroevich Zsolt, Szabó Tibor, Székely Zoltán

Július 17.    
TREBLA A BÁRÁNY -  APRÓ SZÍNHÁZ
Zenés mesejáték
A mese három testvérről szól, akiknek minden vagyona  egy birka,  és amíg az ördög meg nem érkezik békés életükbe, nem is sejtik, hogy milyen titkot őriznek.  Az előadás két cigány mesét dolgoz fel, a cigány kultúra táncos és zenei világa színesíti a történetet.

Július 24.    
LÚDAS MATYI –  FORRÁS SZÍNHÁZ
Zenés játék
Játsszák: Papp Attila, Ács Tamás, Molnár Anikó, Szlúka Brigitta, Horváth László, Czár László
Zenélnek: Bonyár Judit, Szemző Angéla és Hűvösvölgyi Péter / Balogh András   
Rendező: Pataki András   
A Forrás Színház előadásában a kamaszból felnőtté érő Matyi története elevenedik meg, amúgy deákosan – sok zenével és verssel színesítve a játékot.  Matyi nagy gondja nem változik: igaztalan sérelem éri, amelyért mindenképp meg akar fizetni. Ám ezt nem dúvad Döbrögi módjára, önbíráskodva teszi, hanem felülkerekedik önnön léhaságán, s képes előbb a saját rossz természetét legyőzni, hogy a végén igazságának is érvényt szerezzen.

Július 31.    
CSINTEKERINTŐ – BOGNÁR SZILVIA GYEREKKONCERTJE
Énekszóval, versekkel, kézzel-lábbal, zenével, kunkorodó jókedvvel!

Bognár Szilvia számtalan nagyszerű együttesben énekelt (Sebő, Makám, Anima Sound System) mielőtt 2006-ban saját zenekarát megalapította neves világzenei és jazz muzsikosokból. Az utóbbi években született dalaik egy része a gyereknek szól, ebből hallhatnak most egy válogatást a zene mellett sok mesével és játékkal. A gyerekek és szüleik olyan interaktív programra  számíthatnak,  ahol a gyerekek tanulhatnak, mozoghatnak, kommunikálhatnak. Lesz ugyan vezérfonál, de sok-sok improvizációval. A meseszövésben Bátky András meseíró is aktívan részt vesz, miközben Takács Mari illusztrátor hatalmas vászonra rögtönözve jeleníti meg a javarészt az elmúlt hónapokban született dalokat, a hangulatot pedig Bubutimár Éva manói teszik teljessé.   
Az együttes tagjai: Bognár Szilvia – ének, Bede Péter – ének, szaxofon, Gerzson János – oud, gitár, Gyulai Csaba – ütősök, Sütő Márton – gitár   
Zeneszerző: Kovács Zoltán - nagybőgő

Augusztus 14.
ERDŐK KÖNYVE –  ARANYSZAMÁR SZÍNHÁZ
Rendező: Sramó Gábor
Szereplõk: Strausz Tünde, Érsek-Csanádi Gyöngyi, Mátyás Zoltán m.v.
Azt tudtad, hogy a gombák nemcsak úgy maguktól teremnek, hanem a Gombacsináló Manó készíti őket? És azt, hogy a virágokban Tündérek laknak? És azon elgondolkodtál-e, hogy vajon a Vaddisznó honnan tudja, hogy az orrával kell túrnia a földet? És azon, hogy a madarak kitől tanultak énekelni?
Sok mindent nem tudsz tehát, ami egy erdőben történik. De megtudhatod Wass Albert meséjéből, és aztán ha  újra az erdőbe mész, Te magad is látni fogod, hogy minden hajszálra úgy van, ahogy a színházban láttad.

Koncertek

Július 29., péntek, 19:00, Városháza udvara
JAZZ FESZTIVÁL

Fellépők:
Borbély Műhely
Bin-Jip
Tzumo & Borlai Electronic Dreams
Erik Sumo Band Feat Kiss Erzsi

Belépőjegy: 3000 Ft

BORBÉLY MŰHELY   

A zenekar az ezredforduló táján alakult a nép- és világzene, a jazz és a kortárs zene területén egyaránt otthonosan mozgó Borbély Mihály vezetésével, hasonló szellemű és gondolkodású muzsikusok csatlakozásával. Improvizatív zenéjüket a jazz különböző irányzatainak, valamint a Kárpát-medence és a Balkán népzenei örökségének ötvözése jellemzi, érdekes dallamfordulatokkal, olykor finoman áttetsző, máskor erőteljes ritmusokkal, illetve kortárs zenei elemekkel. Hazai és európai koncertjeik mellett kétszer is nagy sikerrel szerepeltek Mexikóban. A „Barlang“-ban hat esztendeje működő szentendrei klubjuk a hazai jazzélet referenciapontjává vált.
2004-ben eMeRTon díjat kaptak „Az év jazz együttese“-ként. Első lemezük 2005-ben jelent meg a BMC Records gondozásában "Meselia Hill" címen, s az album a rangos hazai szaklap, a Gramofon kritikusi szavazásán elnyerte „Az év magyar jazzlemeze“ díjat. 2009 tavaszán jelent meg „Hommage á Kodály“ című új albumuk.
Borbély Mihály – szaxofon, fúvós hangszerek
Szabó Dániel – zongora
Horváth Balázs - bőgő
Baló István – dob, ütőhangszerek

BIN-JIP
A szokatlan hangzású név (ejtsd: bin dzsip, jelentése koreaiul: üres házak) mögött négy sokoldalú, fiatal zenész rejtőzik: Harcsa Veronika, Kaltenecker Zsolt, Gyémánt Bálint és Józsa András, (a.k.a Andrew J). A tagok közül hárman nemzetközileg is ismert és sikeres jazz-zenészek, akik korábbi, a saját produkciójuknál modernebb, kísérletezőbb hangzású anyagot hoztak össze. A csapat több mint egy évig írta és csiszolgatta eklektikus, triphop, elektro és nu-jazz hatásoktól sem mentes -, mégis dalközpontú műsorát. A koncertek során a dalok hosszú, közös hangszeres és vokális improvizációkkal egészülnek ki.
2010 márciusában mutatkoztak be az A38 hajón.  Azóta számos kiemelt rendezvényen mutatkoztak be nagy sikerrel: Mediawave Fesztivál, Belvárosi Fesztivál, Gödör Klub, Sétatér Fesztivál Pécs, Volt Fesztivál, Sziget Fesztivál, Művészetek Palotája stb.

Első, Enter című lemezük először Japánban, majd 2010 szeptemberében Magyarországon jelent meg.  A lemezbemutató koncertre a Trafó Kortárs Művészetek Házában került sor, zajos teltház mellett. Az album a szó „külföldi“ értelmében vett poplemez: a dalokra sosem telepedik rá a zenészek képzettsége és tehetsége, sőt: mindenki egyetlen célért, a megfelelő hangulat megteremtéséért dolgozik, ennek rendeli alá eszközeit és tapasztalatait. Ebben a szellemben a szerepek is gyakran felborulnak: a DJ gyakran a szintetizátor billentyűihez nyúl, a billentyűs sokszor gitárhangszíneken játszik, a gitárnak gyakran a legkevésbé sincs gitárhangja, Veronika pedig potmétereket tologat egy furcsa elektromos „kütyün“ (looper). Bár a zenészek közül hárman is jazz zenekarok zenekarvezetői, a lemez 12 dalában nincs több 4-5 hangszeres szólónál (és azok sem feltétlenül hagyományos értelemben vett szólók). Vannak viszont helyettük változatos, intelligens groove-okon pulzáló érzékeny dalok, szenvedélyesség és visszafogottság közötti hullámzás, rengeteg emlékezetes dallam,  bekategorizálhatatlan stílusú, modern kompozíció. A lemez a hazai lemezkiadók Fonogram díjátadó gáláján „A 2010-es év alternatív albuma“ címet nyerte.

A Bin-Jip zenekar tagjai:
Harcsa Veronika - ének
Kaltenecker Zsolt – billentyűs hangszerek
Gyémánt Bálint - gitár
Andrew J – Ritmusok, hangminták, scratch

TZUMO & BORLAI ELECTRONIC DREAMS
A  Tzumo & Borlai Electronic Dreams több mint négy éve alakult a fiatal magyar muzsikus-generáció rendkívül tehetséges, keresett és már nagy múlttal rendelkező tagjaiból. A  kompozíciók szerzője Tzumo Árpád, Berklee College of Music-ban, illetve az Egyesült Államok legnagyobb jazz-intézetében, a Thelonious Monk Institute-ban töltött éveket követően, olyan nagy amerikai sztárokkal koncertezik, mint Herbie Hancock, Wayne Shorter, Terence Blanshard vagy Kenny Garret. 2007-ben megjelentetett Electronic Dreams  albummal ismét olyan névjegyet tettek le az asztalra,  amely emlékezetes és igazán átütő. A formáció már négy éve létezik és sok munka, zenekari összjáték van a hallottak mögött,  Zenéjük a jazz, a rock, a klasszikus zene, a world music és elektronikus zenei irányzatok elemeire épül, s az improvizáció és a képzelet ereje teljesíti ki azt.   Idén  jelenik meg a második nagy lemezük Live at the Budapest Jazz Club cimmel.
A zenekar tagjai:
Oláh Tzumo Árpád – billentyűk
Csókás Zsolt – gitár
Papesch Péter – basszusgitár
Borlai Gergő – dob

ERIK SUMO BAND FEAT KISS ERZSI
Sokan azt hiszik, hogy már nem létezik, holott erősebb mint valaha: a besorolhatatlan popzenét játszó magyar együttesek egyik éke, a downtempótól a garázspunkig tartó skálán már az összes stációt megjárt Erik Sumo Band idén lesz hat éves! A zenekar második albuma, az itthon koncerteken és a rádióban is egyaránt sikeres The Trouble Soup után egy kicsit táncosabb, Afrika felé kacsintgató új anyaga, a Twilight At The Zoo Vol. 1 egy sorozat első darabja. A sorozat nem is kislemezekből és nem is nagylemezekből, hanem a kettő közötti
terjedelmű közepeslemezekből, azaz EP-kből fog állni. Tövisházi Ambrusék a melankolikus popzene és a zsigeri tánczene közötti mezsgyén mozognak, állandó vendégük, Kiss Erzsi a tőle már megszokott, de mindig csodálatos módon ejt transzba.
Tagok:
Drapos Gergely - basszusgitár
Farkas Zoltán - dob
Kiss Erzsi - ének
Mészáros Ádám - gitár
Pápai István - ütőhangszerek
Tövisházi Ambrus - billentyűk, ének

KONCERTEK A BARCSAY UDVARBAN
Szombatonként 19 órakor
Belépőjegy:  2200 Ft

Július 9.
KECSKÉS EGYÜTTES
A SZENTENDREI DALMÁTOK  ZENEI HAGYATÉKA – CD bemutató  koncert    
Közreműködik: Orbán Borbála, Lindner Zsófia, Pálmai Árpád

A szentendrei Kecskés Együttes régihangszeres zenekar. Tagjai zeneművészeti egyetemet végzett muzsikusok, akik történelmi hangszereket szólaltatnak meg hordozható, hallható hangszermúzeumként. Száznál több előadóestjük mutatja az együttes szerteágazó érdeklődését, egyetemességét. 40 CD-felvételük bizonyítja az összeforrottság, a mélyre ásás, a „pokolra menés” szükségszerűségét. Közel 50 hangszert szólaltatnak meg: zergekürt, görbekürt, csákány, tárogatósíp, kobzok, lantok, reneszánsz gitár, hárfa, középkori tekerő, doromb, fidel, tökhegedű, viola da gambák, korai éneklési módok stb.
Idén tartják Szentendrén a 29. Régizenei Nyári  Akadémiájukat  július 5-10-e között, melynek keretében  minden este európai jelentőségi muzsikusokat vonultatnak fel.
A régi szentendrei dalmát zenehagyományok ápolói, összeírói és előadói. Ebből hallhatunk ízelítőt a Barcsay-udvarban.

Július 15. (péntek!)
MARTA TOPFEROVA
A  cseh származású, New Yorkban élő énekesnő, Marta Topferova a „nueva  canción” mozgalom kiemelkedő egyénisége, akinek elegáns, mély hangja elbűvöli rajongóit világszerte már több mint egy évtizede. Tehetséges komponista és dalszövegíró is egyben, több mint 60 saját dal és öt album fűződik a nevéhez. 2002-ben kiadott albuma, a  Homage  to Homeland  cseh népdalfeldolgozásokat, majd két következő spanyol nyelvű albuma főleg saját szerzeményeket tartalmaz. Legújabban latin-amerikai repertoárja mellett angol nyelvű dalokat is ír új zenekara számára, amelyben elektromos gitár, kürt, basszusgitár és dob a felállás.
Énekesi pályája a prágai, majd a seattle-i gyermekkórusban indult, ahol klasszikus szerzők darabjainak előadásában működött közre. Nyolc éves korában, szülei chilei barátai révén ismerkedett meg a latin amerikai zenével, ami később, zenei stílusának kialakításában meghatározónak bizonyult. A Bard College elvégzése után Spanyolországba költözött, ahol énektudása fejlesztése mellett  gitározni, és legkedveltebb hangszerén, a négy húros cuatron tanult meg játszani. Miután 1996-ban New Yorkba érkezett, gyorsan kialakult saját stílusa, amely sajátos változata a latin amerikai népzenének, letagadhatatlan utalásokkal kelet-európai gyökereire.
2004-ben  indult nemzetközi karrierje, fellépett többek között a chicagói világzenei fesztiválon, a londoni  Queen Elizabeth Hall-ban, jazz fesztiválokon Thaiföldön, Bécsben, Hágában, Párizsban  és Londonban, valamint különféle helyszíneken Argentínában, Spanyolországban, Olaszországban, Németországban, Svájcban és Csehországban. 2007-ben Magyarországon is adott koncertet. Számos rádió és TV programban szerepelt világszerte. 

Július 23.
VUJICSICS EGYÜTTES     
Az Európa folk zenekarainak élvonalába tartozó délszláv népzenei formáció 1974-ben alakult, Szentendrén. Az akkoriban kibontakozó táncház-népzenei mozgalom részeként kezdetben a helyi szerb, majd Vujicsics Tihamér gyűjtéseinek nyomán a hazai horvát közösségekben megőrzött népzenei hagyomány ápolására. A tragikusan elhunyt népzenekutató és zeneszerző munkásságát folytatva több mint három évtizede hagyományőrző tisztelettel tárják fel a magyarországi délszláv zene gyökereit. Koncertjeiken sajátos hangzású hangszereken, virtuóz technikával szólaltatják meg különös műgonddal kiérlelt népzenei feldolgozásaikat. Eredics Gábor és alkotó-, zenésztársainak repertoárja az archaikus hagyományokból merít, egyben újra is teremti azokat. Az Európát, Ausztráliát és a Közel-Kelet országait bejárt együttes előadásait saját gyűjtéseik mellett Bartók Béla és Vujicsics Tihamér által fellelt dallamok teszik izgalmassá. Koncertjeik gyakori közreműködői olyan kiváló művészek, mint Sebestyén Márta, Vizeli Balázs, Miquéu Montanaro vagy fiatal tanítványaik, a Söndörgő Együttes tagjai.
Az együttes tagjai:
Borbély Mihály - szaxofon, klarinét, tárogató, furulya, okarina, dvojnice, brácstambura Brczán Miroszláv - csellótambura, brácsatambura, ének
Eredics Áron - prímtambura, basszprímtambura,csellótambura, tarabuka, tapan, ének
Eredics Gábor- basszprímtambura, tambura samica, harmonika, karaduzen, ének
Eredics Kálmán- bőgő, tamburabőgő, tarabuka, tapan
Szendrődi Ferenc- prímtambura, basszprímtambura, litarka, brácsatambura
Állandó közreműködő: Vizeli Balázs - hegedű, tölcséreshegedű

Július 30.          
NIKOLA PAROV QUARTET ÉS HERCZKU ÁGNES

Ha népzenéről vagy világzenéről van szó, Herczku Ágnes és Nikola Parov megkerülhetetlen személyiségek. Nikola Parov a 80-as években kezdte pályáját a Zsarátnok és a Barbaro együttesek alapítójaként, majd hosszú ideig turnézott a világhírű ír táncegyüttes,  a Riverdance zenekarának tagjaként. Herczku Ágnes az Állami Népi Együttes szólistája, s ma a legkeresettebb és legelismertebb énekesnőink egyike, számtalan rangos elismerés birtokosa, többszörös eMeRTon-díjas, szólólemezeivel és a Szájról szájra produkcióval mindenütt óriási sikerrel lép fel.
Nikola Parov és Herczku Ágnes közös munkája immár mintegy tíz éves múltra tekint vissza, amelynek során Volt nékem szeretőm című, három évvel ezelőtt megjelent lemezük - amely aranylemez lett - már megmutatta, hogy a népdalok új környezetben milyen varázslatos,  új életre kelnek. 2009 novemberében Megéred még címmel jelent meg új közös albumuk, amelyen a balkáni, a görög és a magyar népdalkincs gyöngyszemei mellett szerepel egy Richard Thompson szerzemény magyar változata is.
Nikola Parov Álomidő című lemeze 2011-ben világzene kategóriában Fonogram-díjat kapott.
„Amikor azt gondolnánk, hogy nincs már zenei újdonság a nap alatt, akkor megjelenik Nikola Parov…” Overall Magazine

Augusztus 6.        
SZVORÁK KATALIN
Szvorák Katalin   népdalénekes, Losonc szülöttje,  a Népművészet Ifjú Mestere (1980), Fülek díszpolgára (1997), Liszt- díjas (2000), Hungaroton-díjas (2001), Kodály-díjas (2002), Pinc falu díszpolgára (2006), Bartók Béla emlékdíjas (2007). 2009-ben Szentendre Közművelődéséért díjat és a Béres Ferenc díjat kapta meg. 2010-ben Alternatív Kossuth-díjban részesül. 1995-től a szentendrei zeneiskola népdal tanára. 2010-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének vendégtanára. Az elmúlt 30 év alatt több mint 3000 koncertet adott 3 kontinens, 33 országában. 27. tematikus albumán a természet és Isten kapcsolata jelenik meg a történelmi egyházak énekeiben. „ A teremtés dicsérete” c. albuma 2010 augusztusában jelent meg.  

Augusztus 13.    
SÖNDÖRGŐ

A Söndörgő együttes az egyik leglendületesebb, legambiciózusabb fiatal zenekar, amely a Magyarországon oly népszerű balkáni zene egyik specifikus ágát, a tamburazenét viszi tovább. A zenekar 1995-ben Szentendrén alakult, az Eredics fiúk a gimnáziumi éveik alatt
ismerkedtek meg és kezdtek együtt muzsikálni Buzás Attilával. Részben családi indíttatásból, - mivel,  ahogy Sebő Ferenc mondja: "a Vujicsics-együttes köpenyegéből bújtak elő" -  valamennyien szorosan kötődnek és vonzódnak a délszláv népzenéhez. Hitelesen és energikusan görgetik a családi örökséget, további erőteljes színekkel gazdagítva azt.
Derűsen, játékosan, fiatalosan.

Tagok:
Buzás Attila – bassztambura, vokál
Eredics Áron - tambura, tenor tambura, derbuka, tapan, vokál
Eredics Benjamin – kontra tambura, trumpet, vokál
Eredics Dávid – tambura, alt tambura, kaval, klarinét, szaxofon, vokál
Eredics Salamon –harmonika, furulya, alt tambura

Augusztus 15., vasárnap, 19:00, Dunaparti Művelődési Ház udvara
VIDÁM NYÁRESTI KONCERT 
A Vujicsics Tihamér Zeneiskola tanáraival 

Műsor:

A. Dvořák: Szlovák táncok 6. 7. 8.
Lovas Bettina és Lovas László – zongoraművész

Kovács Béla: Salute, Signore Rossini!
Kovács Béla: Ich Begrüsse Sie, herr Johann Strauss!
József Balogh: Brahms Goes to Budapest
József Balogh: The Klezmer Rondo
Mile Ferenc – klarinétművész:

Romantikus csellódarabok
Négyessy Katalin -  gordonkaművész

Belépőjegy: 1500 Ft

Augusztus 20., szombat, 20:00, Református templom kertje
SZENTENDREI KAMARAZENEKAR ÜNNEPI KONCERTJE
Vezényel: Fenyő Gábor

Műsor:
Beliczay Gyula: Szerenád
Szervánszky Endre: Klarinét szerenád
Liszt Ferenc: Krisztus – oratórium (részlet)
Közreműködik:
Mile Ferenc, klarinétművész
Musica Beata kórus, karigazgató: Wolfné Kovács Zsuzsa 

Belépőjegy: 1500 Ft

    00

    A Szentendrei Teátrum programjai - időpont

    Kezdés időpont:
    2011. július 08.
    Záró időpont:
    2011. augusztus 20.

    Vélemények:

    Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

    Bejelentkezek
    facebookon keresztül