A település ismertségét páratlan természeti értékeinek köszönheti: a Világörökséghez tartozó Baradla-barlangnak és a védett karsztvidéknek. Aggtelek határátkelőhely Szlovákia irányába.

A felszínen, a Baradla-cseppkőbarlang aggteleki és jósvafői bejáratát összekötő 7,5 kilométeres távon húzódik a Baradla-tanösvény, amelyen járva a látogatók - gyalog vagy kerékpáron - kiemelkedő szépségű természeti környezetben szerezhetnek ismereteket a terület földtani, vízrajzi, zoológiai, botanikai és kultúrtörténeti értékeiről.
A természeti értékeknek köszönhetően a vidék napjainkban fénykorát éli. A Világörökséghez tartozó karsztvidék és a Baradla-barlang értékeire építve Aggtelek - a szomszédos Jósvafővel közösen - számos programot, és egész nyári programsorozatot szervez az Aggteleki Nemzeti Park felügyelete alatt.

Múltidéző

A környéken a legrégebbi leletek a kőkorszakból származnak. Az újkőkorban az úgynevezett bükki kultúra képviselői települtek meg a barlang közelében.

A település a honfoglalás után népesedett be, lakói az Árpád-korban vasolvasztással foglalkoztak. Elsőként egy 1295-ös oklevél említi Ogogteluk néven, 1390-ben Agtellek alakban szerepelt.

A vidék több mint 20 ezer hektáros területe 1985-től természetvédelmi övezet. Európában egyedülálló barlangrendszerének megismerésére rendszeres barlangtúrák indulnak.

Aggtelek névjegye

Polgármesteri hivatal telefonszáma: 48/503-208

Polgármesteri hivatal e-mail-címe: postmaster@aggtelek1.t-online.hu

Irányítószám: 3759

Telefon körzetszám: 48

Lakosok száma: 640

Település rangja: község

Polgármesteri hivatal címe: Aggtelek, Kossuth Lajos u. 8.


Megközelíthetőség:

GPS koordináták: 48.469263 / 20.50482
Aggtelek térkép

Vélemények: Aggtelek

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül