Lista rendezése: Vendégváró ajánlja
Név szerint
Endrődi Sándor-emlékoszlop, Alsóörs

Endrődi Sándor-emlékoszlop, Alsóörs

Endrődi Sándor nyaralója helyén kialakított parkban áll a vöröskőből faragott emlékoszlop, melynek előlapján látható a költő Csiszár Gyula által készített bronz arcképe.

Református templom, Alsóörs

Református templom, Alsóörs

A régebbi alapokra épült templom mai, barokk stílusú formáját 1788-ban alakították ki, ebből az időből származik a copf stílusú szószék is. Az egyhajós csarnoktemplom nyugati oldalán van a torony, mely alatt XIII. századi kegyúri karzatot láthatunk.

Csere-hegyi kilátó, Alsóörs
Forrás: VendégVáró archív

Csere-hegyi kilátó, Alsóörs

Padányi Gulyás Jenő tervei alapján, permi vörös kőből épült 1935-ben a 298 méter magasan található kilátó és a gondnokház. Látni innen a Bakonyt, a Balaton-felvidéket, a tópartot és a somogyi dombokat is.

Arató Emil-emlékoszlop, Alsóörs

Arató Emil-emlékoszlop, Alsóörs

Arató Emil (1885-1978) orvos és közéleti ember volt. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt aktív tagja, részt vett a Galilei-kör munkájában. A Munkás Testedző Egyesület (MTE) orvosa, az Alkohol Ellenes Munkás Szövetség alapító elnöke.

May János-emléktábla, Alsóörs

May János-emléktábla, Alsóörs

A művelődési ház falán emléktábla őrzi May János, az 1848/1849-es szabadságharc honvéd századosának emlékét.

Rauscher-pince, Alsóörs

Rauscher-pince, Alsóörs

Az Alsóörsről Felsőörsre vezető út bal oldalán, a hegy tetején épült a Rauscher-pince.

A késő gótikus stílusban épült Törökház

Török-ház, Alsóörs

Magyarország legrégebbi, gótikus udvarháza. A XV-XVI. század fordulóján épült, 1880-ban részben átalakították.

Balatoni gőzhajózás emlékműve, Alsóörs

Balatoni gőzhajózás emlékműve, Alsóörs

Az emlékmű a balatoni gőzhajózás kezdeteit idézi fel.

II. világháborús emlékmű, Alsóörs

II. világháborús emlékmű, Alsóörs

Az emlékmű egy II. világháborús eseményre emlékeztet: 1945-ben egy légi harcban lelőtt szovjet repülőgép kétfős személyzetét itt temették el.

Összes találat: 9