A szecessziós épületegyüttes 1913-1915 között épült Hajós Alfréd és Villányi Lajos tervei szerint, majd 1976-ban bővítették a szállodát.

1882-ben Steindl Imre, a Parlament építőjének tervei szerint egyemeletes szállodát építettek. Ezt a megnövekedett igények miatt 1913-ban le kellett bontani. Helyére 1915-ben épült fel a régi szárny Hajós Alfréd és Villányi Lajos tervei alapján. A homlokzati plasztikát olasz kőfaragó mesterek készítették.

Az épületen belül külön említést érdemel az emeleti díszterem, a ma koncerteknek, egyéb nagyrendezvényeknek helyet adó Bartók-terem. A bejárat közelében található Hajós Alfrédnak, első olimpiai bajnokunknak, az épület tervezőjének másfélszeres életnagyságú bronz mellszobra. Az 1976-ban épített új szárny építészeti-esztétikai szempontból vitatható módon kapcsolódik a régihez. 

A Bika család, és a híres vendégek

Maga a telek egy gazdag debreceni polgár, Bika Bálint tulajdona volt, s itt korábban is vendégfogadó állt. Az épület homlokzatára 1810-ben került a vasból vert, rézzel bevont, öklelő bikát ábrázoló cégér. Így lett a Bika család egykori fogadójából Aranybika Szálló.
Az Aranybikában olyan hírességek szálltak meg, mint Esterházy Antal generális, Széchenyi István, Deák Ferenc, Wesselényi Miklós, Vörösmarty Mihály, Kossuth Ferenc, Móricz Zsigmond. A II. világháború utáni időszakban többek között Dálnoki Miklós Béla kormányelnököt, Vásáry Istvánt és Nagy Imrét, az új kormány minisztereit láthatta vendégül a szálloda.

Aranybika Szálloda, Debrecen - névjegy

Kategória:
Műemlék, építmény
Település:
Debrecen
Cím:
Debrecen, Piac u. 11-15.
Telefonszám:
52/508-600
Megközelítés:
GPS koordináták: 47.53071 / 21.624432

Vélemények: Aranybika Szálloda, Debrecen

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül