Barcs

Barcs építészeti emlékekben, látnivalókban gazdag település. Környékének természeti értéke a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó ősborókás, valamint az egykori Dráva-mederben kialakult láptavak.

Barcs mellett nemzetközi határátkelőhely működik Horvátország irányába.

A város műemlékei közül mindenképpen figyelmet érdemel az egykori gabonaraktár, melyben a Dráva Múzeum működik. Barcs múltja, népművészete, hagyományvilága, az itteni nemzetiségek élete mellett bemutatja a múzeum a Drávát is, megismerkedhetnek az érdeklődők a környék növény- és állatvilágával. 

Védett természeti érték a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó ősborókás.

Településtörténet

Az ember megtelepedésének nyomai a környéken az i. e. V. évezredig vezethetők vissza. Laktak e tájon hunok, majd szlávok és avarok. 
A város nevével először egy 1389-ben kelt oklevélben találkozni, a segesdi királynéi birtok részeként. A XV. században a Marczali család egyik birtokközpontjává lett, majd egymást váltották a település és környékének tulajdonosai.

Barcs vára 1555-ben került - 120 évre - török fennhatóság alá. A környék ez idő alatt szinte teljesen elnéptelenedett. 1677-ben Széchényi György kalocsai érsek vásárolta meg és telepítette be horvátokkal, illetve németekkel. A gyors fejlődés eredményeként - gróf Széchényi Ferenc, a környék földesura közbenjárására - mezővárosi jogokat kapott a település. A gazdasági élet ezután még nagyobb lendületet vett, elsősorban a drávai vízi út rendezésének köszönhetően.

Az 1848/49-es szabadságharc idején többször vált hadszíntérré Barcs és környéke. 1868-ban - némi visszaesés után - ismét felélénkült a település gazdasága, kiváltképp kereskedelme, miután elkészült a Pécset Murakeresztúrral összekötő vasútvonal.

A település 1979-ben kapott városi rangot.