Bartók Béla

Nagyszentmiklós, 1881. márc. 2. - New York, 1945. szept. 26. zeneszerző, zongoraművész, zenetudós

A zene szeretetét a szülői házból hozta, édesanyja is zongorázott. Zeneelméletet és zongorát 1892 és 1896 között Erkel Lászlótól, a neves magyar operaszerző, Erkel Ferenc fiától tanult Pozsonyban. 1899-ben bekerült a budapesti Zeneakadémiára, Thomán István zongora- és Koessler János zeneszerzés osztályába. Tanulmányait kitűnő eredménnyel végezte, már 1903-ban több európai nagyvárosban (Pozsony, Bécs, Berlin) is bemutatkozott zongoristaként.

Zeneszerzői munkásságának megalapozására nagy hatással volt Brahms és Richard Strauss muzsikája. Első jelentősebb művei (Kossuth-szimfónia, 1903; I. Szvit, 1905) szorosan kapcsolódtak a XIX. századi magyar romantikus muzsikához, amelynek forrása a nemzeti hangvételű verbunkos és a népies műdal volt.

Zeneszerzői pályáján az jelentette a nagy fordulatot, amikor az 1905-06-os években a népzene került érdeklődése középpontjába. Bejárta az ország különböző vidékeit, a magyarok által lakott területeket, sokat tartózkodott Erdélyben, kutatta a szomszédos népek népzene-irodalmát, de még az arab, majd később a török népzenét is tanulmányozta. Kodály Zoltánnal együtt - a népi-nemzeti forrásokra támaszkodva - megteremtették az új magyar zenei stílust. A Magyar népdalok című közös népdalfeldolgozás-gyűjteményüket 1906-ban adták ki. Az új műveit közönyösen vagy ellenségesen fogadták.

Az igazi sikert a Balázs Béla szövegére komponált táncjátékának (A fából faragott királyfi, 1914-16) és operájának (A kékszakállú herceg vára, 1911) 1917-es, illetve 1918-as bemutatója hozta meg számára. Harmadik színpadi művét, a Lengyel Menyhért szövegkönyvére írt A csodálatos mandarint 1919-ben fejezte be.

A Tanácsköztársaság idején Kodállyal Zoltánnal együtt részt vett a zenei direktóriumban. Az I. világháború után számtalan külföldi hangversenykörúton vett részt. Vendégszerepelt Berlinben, Angliában és Párizsban, Hollandiában, Olaszországban, Amerikában, a Szovjetunióban. Ebben az időben vált - előadóként és zeneszerzőként is - világszerte elismert és megbecsült művésszé. Itthon 1923-ban megbízást kapott arra, hogy Budapest székesfőváros fennállásának 50. évfordulója alkalmából komponáljon ünnepi zeneművet - ekkor született meg a Táncszvit, melyet a november 19-i ünnepi hangversenyen be is mutattak Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusával együtt.

A fokozatosan terjedő sovinizmus, a szélsőjobboldali körök megerősödése miatt egyre több támadás érte a környező népek (szlovák, román) iránti szimpátiája miatt. Emberi nagyságának szép bizonyítéka, hogy a szélsőséges nacionalista légkörben is képes volt megőrizni tiszta magyarságát, a nemzeti érzést nem mások rovására táplálta, hanem a "népek testvérré válásának eszméjét" hirdette. Ennek jegyében született meg 1930-ban Cantata profana című műve, és ez a gondolat jellemezte további munkásságát is.

Az összehasonlító népzenetudományban jelentős eredmény volt a Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje (1934) című kötetének megjelenése. Az egyre erősödő fasizmus térhódítása miatt megtiltotta műveinek megszólaltatását a német és az olasz rádiókban, majd elhagyta az országot, 1940-ben feleségével, Pásztory Dittával együtt az USA-ban telepedett le. Amerikai évei során 1943-ban Kuszevickij, a Bostoni Szimfonikusok karmesterének felkérésére megírta a Concertót, Yehudi Menuhin számára 1944-ben Hegedű-szólószonátáját. Élete utolsó évében, 1945-ben Brácsaversenyén dolgozott, de azt már nem tudta befejezni.

A szakemberek értékelése szerint Bartók Béla életműve nemcsak a magyar, de az egyetemes zenetörténet szempontjából is korszakalkotó jelentőségű. A tiszta forrásból, a népzene hagyományaiból merítve újította meg és emelte világszínvonalra magyar zenekultúrát.

Főbb művei:

I. hegedűverseny (1907-08); 14 Bagatell (1908, zongora); Gyermekeknek (1908-09, zongora); Két kép (1910, zenekar, átirat zongorára); Allegro Barbaro (1911, zongora); Négy zenekari darab (1912, hangszerelés: 1921); Szonatina, Román népi táncok, Román kolindadallamok (1915, zongora); Szvit, Op. 14 (1916, zongora); Tizenöt magyar parasztdal (1914-18, zongora); Improvizációk, Op. 20 (1920, zongora); I-II. Hegedű-zongora szonáta (1921, ill. 1922); Szonáta (1926, zongora); Szabadban (1926, zongora); I. Rapszódia (1928, hegedű-zongora; átirat: gordonka-zongora, ill. hegedű-zenekar); II. Rapszódia (1928, átdolgozása 1944, hegedű-zongora; átirat: hegedű-zenekar); Magyar képek (1931, korábbi zongoradarabok átirata zenekarra); Kontrasztok (1938, hegedű-klarinét-zongora); Mikrokozmosz (1926-39, zongora); Divertimento (1939, vonószenekar); III. zongoraverseny (1945); Vonósnégyesek, Nr. 1-6 (1908, 1915-17, 1927, 1928, 1934, 1939).