Mátrafüred egyik legrégibb épülete az egykori csárda, ma Bene-ház, amelyben 1829. szeptember 1-jén Vörösmarty Mihály költő is megszállt. Ezt az eseményt az épület homlokzatán elhelyezett tábla is megörökíti.
A csárdát az 1800-as évek elején Gyöngyös városa építtette, azzal a céllal, hogy kiszolgálja a Bene és a Kalló völgyében működő gabona- és kallómalmok megrendelőit. Az épület alatt aránylag mélyen Y alakú pince található, melynek egyik ága egykoron a szemben lévő templom alá nyúlott, sőt, a monda szerint titkos kijárata is volt - a csárdában mulatozó betyárok számára.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül