Berzsenyi Dániel költő 1811-ben építette a ma is látható egyszerű négy szoba-konyhás kúriát. Először szalmával fedte be, majd később zsúpra cserélte a fedőanyagot. Az épület egykor nyitott, árkádos folyosója ma zárt, az utódok...
Berzsenyi Dániel költő 1811-ben építette a ma is látható egyszerű négy szoba-konyhás kúriát. Először szalmával fedte be, majd később zsúpra cserélte a fedőanyagot.
Az épület egykor nyitott, árkádos folyosója ma zárt, az utódok a bejárat elé nyitott verandát építettek. A második világháború során a neves lak erősen romlásnak indult. A háború után az újraszerveződő Berzsenyi Társaság nemcsak a kúriát hozatta rendbe, hanem a költő sírját is.
A ház falára a társaság márványtáblát helyeztetett a következő felirattal: "Ebben a házban lakott 1804-től 1836-ig Berzsenyi Dániel, hazánk legnagyobb ódaköltője." A felújított épületben 1954-ben alakították ki a Berzsenyi Emlékmúzeumot. Parkja természetvédelem alatt áll.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül