A Bocskai-zászló, amelyet a hagyomány szerint a fejedelem adományozott a hajdúvitézeknek, a Bocskai István Múzeum anyagának egyik legértékesebb darabja.

A múzeum központi épületében látható a Hajdúszoboszló története a kezdetektől napjainkig című várostörténeti gyűjtemény.  Rendkívül szép darabok a városigazgatás emlékei, a bírói szék, a bilincs, a városláda, a tűzjelző kürt és a különböző pecsétnyomók. Jelentősek az egyletek és a dalárdák zászlói, valamint a Hajdúszoboszlóhoz kötődő neves emberek - többek között Gönczy Pál, Szép Ernő, Fehér Gábor, Hőgyes Endre, Kenézy Gyula, Pávai Vajna Ferenc - tárgyi emlékei.
A tájegységre jellemző rovargyűjtemény, és a lepkékből álló látványos egység is a múzeumban kapott helyet.
A mezőgazdaság-történeti kiállítás, amely a XIX-XX. század fordulójának technikai eszközeit vonultatja fel, egyedülálló a környéken. A múzeum udvarán, a 100 négyzetméteres fedett színben látható, itt állították ki továbbá az Oborzil Edit és a Jeney Tibor művészházaspár által alumíniumból, különleges technológiával készített harangok együttesét.

Bocskai-emlékek

A múzeum névadója Bocskai István erdélyi fejedelem. A Hajdúkerület létrehozója a szolgálatába szegődött hajdúkat saját birtokain telepítette le, földet és kollektív nemességet adományozott nekik. Ennek fejében háború idején katonáskodással tartoztak.
A múzeumban látható az országosan is számon tartott Bocskai-zászló, amelynek címerképe azonos aszoboszlóiaknak adományozott kiváltságlevél címerével, egyben a városcímerével is. Érdekesség, hogy a hajdúszoboszlóiés a hajdúsági nemzetőrök ez alatt a zászló alatt vonultak az1848/49-es szabadságharcban.Történeti és képzőművészeti szempontbólegyaránt jelentős a hajdúdorogimester, Szűts János (1758?-1837) Bocskait ábrázoló alkotása, amely ahajdúság által oly igen tisztelt fejedelmet hadvezérként, teljes harcidíszben mutatja.

Bocskai István Múzeum, Hajdúszoboszló - névjegy

Kategória:
Múzeum, galéria
Település:
Hajdúszoboszló
Cím:
Hajdúszoboszló, Bocskai u. 12.
Telefonszám:
52/362-165
Nyitva tartás:
április 1-okt. 31. K-V 9-13, 14-18; november 1-márc. 31. K-V 9-13, 14-16
Megközelítés:
GPS koordináták: 47.442335 / 21.391259

Vélemények: Bocskai István Múzeum, Hajdúszoboszló

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül