Hévíz nem csak fürdőváros, hiszen a tófürdő és a szállodák által kínált gyógykúrák és pihentető wellness-kezelések mellett számos érdekes programot és kulturális rendezvényt tartanak a településen.
2012. április 28-május 1. között a hévízi Festetics téren immáron második alkalommal kerül megrendezésre a Boldog Békeidők Hévíze rendezvény, melyen bárki átélheti az 1867-es kiegyezést követő időszak, az úgynevezett boldog békeidők hangulatát. A négy napos rendezvénysorozat első napján a világzenéné a főszerep. A második napon a Táncművészeti Világnap alkalmából 20 órakor a világhírű Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana előadásával lép színpadra. A harmadik napon korabeli kosztümökbe bújik Hévíz apraja-nagyja és fúvószenekarral, táncosokkal tart felvonulást, hogy mindenki megcsodálhassa a korhű ruhák szépségeit. A negyedik napon május 1-én ünnepli 20 éves fennállását Hévíz Városa, melyen az ünnepélyes köszöntők, kitüntetések átadása után 20 órakor a Csík Zenekar koncertje zárja a rendezvényt, Őze Áron, Jászai Mari – díjas színművész közreműködésével. A napokban a közel félszáz közreműködő mellett fellép többek között a Magna Cum Laude zenekar, Takács Nikolas, Szentpéteri Csilla, Szalóki Ági és a Harmonia Garden zenekar.
A Fontana Filmszínház a rendezvény ideje alatt korhű filmekkel várja nézőit, valamint a Muzeális Gyűjteményben az „Esküvő a Boldog Békeidőktől napjainkig” kiállítás lesz megtekinthető.
A fesztivál részletes programját az alábbiakban olvashatja:
április 28. – május 1.
II. BOLDOG BÉKEIDŐK HÉVÍZE
Helyszín: Festetics tér
április 28. (szombat)
18:00 Tüke Zoo zenekar koncertje
20:00 Magna Cum Laude zenekar nagykoncertje
április 29. (vasárnap)
15:00 Hévízi Színpad Moderntánc társulatának műsora
16:00 Takács Nikolas koncert
17:00 Kortárs sanzon – Vidám Szívűek Társasága
18:30 Család Iskola Növendékei és a Boroszlán Zenekar műsora
20:00 A SZEGEDI KORTÁRS BALETT BEMUTATJA: Carmina Burana
április 30. (hétfő)
15:00 Ünnepélyes felvonulás
Közreműködik: ZalaBrass Fúvós együttes, Happy Dixieland Band, Csak Csajok Formáció, Hévíz Színpad társulata
16:00 Örök swing dallamok
17:00 Gála Társastáncklub békeidőbeli táncműsora
18:00 Bárcsak ez az éjszaka – Szalóki Ági és zenekara
20:00 Szentpéteri Csilla Jazz Band (táncosokkal)
május 1. (kedd)
15:00 Honvéd Táncegyüttes műsora
16:30 Város napi Ünnepség
18:00 Harmonia Garden Zenekar koncertjeű
19:00 Hevesi Sándor Színház művészeinek műsora
20:00 Csík Zenekar koncertje
Közreműködik: Őze Áron, Jászai Mari-díjas színművész
A műsorváltozás jogát a Gróf I. Festetics György Művelődési Központ igazgatója fenntartja!
2012-04-28 00:00:002012-05-01 00:00:00
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül