A XV. századi, gótikus eredetű római katolikus Boldogasszony-kápolna oltárán Mária több száz éves faszobrát helyezték el.
A győri és a lipóti út találkozásánál álló kápolna egyes források szerint a XIII. században épült. Más vélemény szerint a XV. század első felében emelték a gótika jegyében. Az egyhajós templomnak egyenes záródású szentélye és karcsú tornya volt. A falakat csúcsíves ablakok törték át. Díszesen faragott, csúcsíves kapuzat nyílt a templomba.
A XVII. század végén Héderváry Katalin a barokk jegyében átépítette, és a díszes ún. lorettói kápolnával bővítette. (Az itáliai Lorettóban lévő szent család názáreti háza másolatának mintájára épült, a magyarországi lorettói kápolnák között ez volt az első.)
A XIX-XX. század fordulóján a lorettói kápolna kivételével a barokkot lebontották és a gótika jegyeit hozták vissza. Ma Khuen-Héderváry Károlynak köszönhetően a középkor szigorúságát árasztó, de a századfordulón kialakított templombelsőbe lépünk.
Itt helyezték el 1570 körül Viczay Ádám, 1731-ben Viczay Margit Borbála sírkövét. A temetőkert védett.
Bejelentkezéssel látogatható.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül