Évszázadokon keresztül fontos forgalmi csomópont volt a fővároshoz közel található település. Ma kertváros, szép fekvésű pihenő-, kiránduló- és üdülőhely.

Budakeszi nevében az egyik honfoglaló magyar törzs, a Keszi nevét viseli, míg a Buda a régióhoz való tartozást jelzi. A település első okleveles említése 1327-ből származik.

A település a Budai vár, Zsámbék, Székesfehérvár, Tinnye útvonalak kereszteződésében fekszik. Esztergom irányába is ezen az úton közlekedtek, hogy a Visegrád felé vezető úton fizetendő vámokat kikerüljék.

A XIX. század végén Budakeszi területe a ma Budapesthez tartozó Normafa, Zugliget és a János kórház határáig terjedt. A második világháború végéig jellegzetes német községből 1946-ban kitelepítették a sváb lakosok nagyobb részét. Helyükre zömmel felvidéki magyarokat hoztak, de a település német, Wudigess neve máig megmaradt.

Számos művész, tudós költözött ki Budakeszire a fővárosból - többek között Erkel Ferenc zeneszerző, de itt töltötte utolsó éveit Mezei Mária (1909-1983) színművésznő is, akinek nevét viseli a városban októberben rendezett művészeti napok sorozata. Budakeszi ma Budapest egyik "alvóvárosa".

Budakeszi a 10-es útról és az M1-es autópályáról is elérhető. Budapestről a Budakeszi út vezet ide, ezen közlekedik a fővárosból ide tartó helyi, 22-es számú buszjárat is.

Helytörténet

A honfoglalás korában két "Budakeszi" létezett. Az egyik a mai katolikus templom környékén terült el, és az Alkeszi nevet viselte. A másik az új lakótelep helyén található, amely a Felkeszi nevet kapta.

Felkeszi település valószínűleg a törökdúlás idején pusztult el. Buda visszavétele után a felszabadító seregekből olasz, francia, svéd és horvát telepesek kerültek Alkeszire. Az első német telepeseket - különböző kedvezményekkel - Zichy Péter gróf hívta be. Letelepítésük fokozatosan történt. 1765-ben a Zichy család ellen per indult, melyet megnyerve a Budakeszi uradalom a Koronához került.

A XIX. században meginduló iparosodási folyamatban számos üzem létesült itt. A századfordulón (a maga idejében a legkorszerűbbnek számító) szanatóriumot és sok üdülőt építettek.

Budakeszi névjegye

Polgármesteri hivatal telefonszáma: 23/535-710

Polgármesteri hivatal e-mail-címe: varoshaza@budakeszi.hu

Irányítószám: 2092

Telefon körzetszám: 23

Lakosok száma: 13 412

Település rangja: város

Polgármesteri hivatal címe: Budakeszi, Fő utca 179.


Megközelíthetőség:

GPS koordináták: 47.513271 / 18.928699
Budakeszi térkép

Vélemények: Budakeszi

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül