
A Földművelésügyi Minisztérium háromemeletes, eklektikus épülete Bukovics Gyulának a Parlament építészeti tervpályázatán harmadik díjat kapott tervei alapján épült 1895-1897 között.

Budapest V. kerületének egyik legjelentősebb klasszicista műemléke. Az egyemeletes, szabadon álló ház 1832-ben épült Anton Pius Riegl és Hofrichter József tervei szerint.

Budapest V. kerületében található a legnagyobb, - ország rangban a második - templom, a Szent István-bazilika. Hild József, Ybl Miklós majd Kauser József építette neoreneszánsz és klasszicista stílusban. Itt őrzik István király jobbját.

Budapest V. kerületében található a Váci utca, Pest lüktető, mozgalmas centruma: a City, ahol bankok, luxusüzletek sorakoznak egymás mellett sűrűn belakva a szűk telkeket. Kevés a kiemelkedően régi épület, de figyelemre méltó munka sok akad.

Az első felelős magyar kormány miniszterelnökét, gróf Batthyány Lajost az osztrák hatalom golyó általi halálra ítélte. Kivégzésének helyszínén 1926-ban örökmécsest emeltek.

A térnek a Kossuth-szobor felé eső oldalán áll ″A forradalom lángja″ című gránit emlékmű, amelyen valóban lobbag a láng.

A magyar irodalom múzeuma az 1909-ben alapított Petőfi-Jókai-ház örökébe lépett. Eredeti kéziratokat, kiadásokat, hagyatékokat gyűjt, jelentős anyagok külön gyűjteményekben kapnak helyet.

Budapest, V. kerületében található, 1979-ben alapított galéria a modern képzőművészet rangos bemutatóhelye, a Budapest Galéria egyik egysége, amit az 1899-ben épült Klotild-palotában hoztak létre az időszakos kiállítások számára.

A háromemeletes, eklektikus homlokzatú épület barokk stílusban épült 1716-1747 között, és Tallher József is így alakította át 1787-ben.

A galériában rendszeresek az időszaki kiállítások.