A XVIII. kerületben van - a budai II. kerület után - a legtöbb hivatalosan is megnevezett városrész, összesen 22. Lehet, hogy ez a szétszabdaltság az oka annak, hogy az itteni lakosok sokkal inkább azonosítják magukat szűkebb városrészükkel, mint a kerülettel.

Területét tekintve ez a 4. legnagyobb kerülete a fővárosnak, 38,6 négyzetkilométer. A lakosok számát tekintve (mintegy 95 000), és a lakások számát figyelembe véve is (39 000) az első 10 között van a helye. Gondozott parkjainak területe 902 000 négyzetméter, de ezen felül jelentős a rétek, szántók és erdők területi aránya is. 

Nyugaton a XIX. kerülettel (Kispest) határos, északon a X., keleten a XVII. kerület alkotja a határát. Dél-keleten csak a főváros határvonala választja el a két szomszédos településtől, Vecséstől és Gyáltól, dél-nyugaton pedig a legfiatalabb fővárosi kerülettel, Soroksárral (XXIII.) határos.

A kerület közlekedése, városrészei

Bár keresztülszeli a kerületet a Ferihegyi gyorsforgalmi út, legfeljebb csak a legkeletibb városrészek megközelítésére alkalmas, hiszen útközben nincs leágazása. A kerület közlekedése szempontjából a legfontosabb a két "sugárút", a külső Üllői út és a Nagykőrösi út. Az Üllői út - mellesleg a leghosszabb út Budapesten - a Gyorsforgalmi úttal együtt a 4-es főközlekedési útba torkollik, és így közvetlen összeköttetést biztosít a dél-keleti Pest megyei településekkel. A Nagykőrösi útból pedig épp a kerülethatár közelében válik ki az M5-ös autópálya. Az Üllői úton villamossal (50-es) is "végigbumlizhatunk", megéri, mert így lehet igazából megismerni egy-egy városrészt.

A többi külső kerülethez hasonlóan itt is jelentős szerepet játszanak a közlekedésben a vasútvonalak. A kerületet átszeli az ország másodiknak megnyitott vasútvonala, a Budapest-Szolnok vonal, és a határán ágazik ki belőle a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vonal. A két vonalon 5 állomás és megállóhely is az innen- és ideutazók rendelkezésére áll. Bár repülőgéppel valószínűleg kevesen keresik fel a kerületet, azonban nem szabad elfelejteni, hogy Ferihegy 1 (a régi) repülőtér a kerület része.

A kerület városrészei: Alacskai úti lakótelep, Almáskert, Bélatelep, Belsőmajor, Bókaytelep, Erdőskert, Erzsébettelep, Ferihegy, Ganzkertváros, Ganztelep, Gloriett-telep, Havanna-telep, Kossuth Ferenc-telep, Lakatostelep, Liptáktelep, Lónyaytelep, Miklóstelep, Rendessytelep, Szemeretelep, Szent Imre kertváros, Szent Lőrinc-telep, Újpéteritelep.

Budapest, XVIII. kerület névjegye

Polgármesteri hivatal telefonszáma: 1/296-1300

Polgármesteri hivatal e-mail-címe: info@bp18.hu

Irányítószám: 1184

Telefon körzetszám: 1

Lakosok száma: 97 167

Település rangja: főváros

Polgármesteri hivatal címe: 1184 Budapest, XVIII. kerület, Üllői út 400.


Megközelíthetőség:

GPS koordináták: 47.432968 / 19.215763
Budapest, XVIII. kerület térkép

Vélemények: Budapest, XVIII. kerület

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül