Buják

A település megközelíthető közúton: az M3-as autópályáról Hatvannál kell letérni a salgótarjáni útra, arról Jobbágyinál kelet felé fordulva Kisbágyonon át jutunk a Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzet szomszédságában lévő faluba.A késői bronzkortól lakott a környék, és a honfoglalás idejének tárgyi emlékei is előkerültek. A vár alapjait valószínűleg a tatárjárás után rakták le, az...

A település megközelíthető közúton: az M3-as autópályáról Hatvannál kell letérni a salgótarjáni útra, arról Jobbágyinál kelet felé fordulva Kisbágyonon át jutunk a Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzet szomszédságában lévő faluba.

A késői bronzkortól lakott a környék, és a honfoglalás idejének tárgyi emlékei is előkerültek. A vár alapjait valószínűleg a tatárjárás után rakták le, az öregtorony 1303-ban már állt. Csák Máté kiskirálysága alatt az erődítmény és környéke nagyobb harcok színhelye volt. Mária királynő 1386-ban a Garaiaknak adományozta. A település a XV-XVI. század fordulóján mezővárosi kiváltságokkal rendelkezett. A várat 1551-ben Báthory András megerősíttette, de egy évvel később Ali budai basa serege könnyedén elfoglalta. A török csak csekély létszámú katonaságot állomásoztatott itt: 1556-57-ben a zsoldlajstrom szerint 28 emberből állt a várőrség. Bujáknak 1562-63-ban bizonyos Szefer, a hatvani helyőrség helyettes parancsnoka volt a hűbérbirtokosa. Akkor 38 adóköteles házat vettek itt nyilvántartásba, és 1579-ben is ugyanennyit írtak össze.

A vár meglehetősen gyakran cserélt gazdát, ennek ellenére a falu valószínűleg nem pusztult el a hódoltság végére, mert lakossága a többi településhez képest tekintélyes lélekszámú, és tisztán magyar volt még a XVIII. század elején is.

A közeli Hényelpusztát 1391-ben említette először oklevél, a középkorban még önálló falu volt. A hódoltság alatt elnéptelenedett.

Népművészet

Messze földön híres a színes bujáki népviselet, amit a XX. század első felében Glatz Oszkár (1872-1958) festőművész örökített meg.

A bujáki viselet legszembetűnőbb jellegzetessége a kurta szoknya, ami valamivel térd fölé ér. Ezekből persze 10-15-öt is felvettek egykor. A szoknyák szélére színes szalagot is varrtak, ami fodor hatását keltette. A vidéken szokatlan volt, de itt ismerték a sonkaujjat is, az ingváll ékességét. Ugyancsak jellemző a sok gyöngy viselése. Más falvaktól eltérő módon itt a leányok haját nem két, hanem egy ágba fonták, a főkötő tetejére pedig arany- és ezüstszálakból, gyöngyökből fűzött bokrétát illesztettek. Bujákon a vasárnapi szentmiséken, községi rendezvényeken, családi ünnepségeken is meglehetősen gyakran lehet látni viseletbe öltözötteket, mivel az utóbbi években egyre többen térnek vissza ilyen módon a gyökereikhez.