
A késő barokk stílusú, Szent Anna tiszteletére szentelt kápolnát 1801-ben építették. Ehhez kapcsolódik az 1820-ban épült klasszicista kálvária. A kápolna egyhajós, előreugró középtornyos, nyugat-keleti tájolású. A hajófalat egy-egy kőkeretes ablak töri át, hajója donga-, szentélye félkupolaboltozatos. Az épülettől keletre egyszerű remetelak áll.

A Terény felé vezető erdei út mellett található a Selyemrét. Itt található az Egidius-forrás, ami 1943 óta áll oltalom alatt, s ekkor építették a fölé magasodó kőboltozatot is. Egidius a VII. században élt. Athénban született, vagyonát szétosztotta a szegények között, majd remetének állt a Rhone folyó torkolatvidékén. Később Nursiai Szent...

A Terény felé vezető erdei út mellett található a Selyemrét. Itt található az Egidius-forrás, ami 1943 óta áll oltalom alatt, s ekkor építették a fölé magasodó kőboltozatot is. Egidius a VII. században élt. Athénban született, vagyonát szétosztotta a szegények között, majd remetének állt a Rhone folyó torkolatvidékén. Később Nursiai Szent Benedek...

Itt áll Nógrád megye egyik legnagyobb, hat méter törzskerületű fája, a kb. 400 éves kocsányos tölgy; magassága több mint 25 méter. Közelében van két alig kisebb, ugyancsak védett társa is.

Itt található Magyarország alig tucatnyi homokkőbarlangjának egyike: hossza 10,5 magassága 5, szélessége 7 méter.

A barokk templom 1757-ben épült, majd 1791-ben megújították, szentélyét 1902-ben alakították ki. Buják plébániáját először 1542-ben említik, az akkori templom helye azonban ismeretlen. A mai templom Esterházy Pál kegyúr költségén épült. A XX. század elejére falai megrepedtek, boltozatából téglák hullottak ki, ezért 1902-ben újraboltozták, hajóját bővítették, szentélyét átépítették. 1933-ig fazsindelyes...

A vár alapjait valószínűleg a tatárjárás után rakták le, az öregtorony 1303-ban már állt. Csák Máté kiskirálysága alatt nagyobb harcok folytak ezen a helyen. Ma már csak romok láthatók. A vár belső részének...

A 469 méter magas Sasbércen, festői környezetben van az eredeti szépségében felújított vadászház. A kilátóként is ismert sasbérci vadászházat gróf Pappenheim Szigfrid felesége, gróf Károlyi Erzsébet megbízásából egy német építész vadászháznak építette. A leromlott épületet 2002-ben...

A község nyugati szélén magasodó dombon 1820 táján készült el a klasszicista kálvária. Az itteni Szent Anna-kápolna késő barokk, 1801-ben építették. A bujáki hagyomány szerint az 1800-as évek végén vihar rongálta meg a...