A település nevét az itteni termálvíz, illetve az erre épült gyógyfürdő tette ismertté. A feltehetően az államalapítás idején kialakult település a soproni várispánsághoz tartozott. Első okleveles említése 1265-ből való. Egyházas-Bük (a későbbi Közép-Bük) lakói várjobbágyok voltak, s alkalmanként a soproni várban teljesítettek szolgálatot.
A kirajzó és növekedő népesség hozta létre Mankó-Büköt (a későbbi Alsó-Bük) és Vízló-Büköt (Felső-Bük). A földek a középkor folyamán a régi várjobbágyok kezébe kerültek, ők pedig nemesi rangra tettek szert. Az erőteljes kisnemesi jelleg miatt nem is szerzett itt tulajdont nagybirtokos főúr.
Az itteni nemességből az idők során egyetlen család emelkedett ki: a Mankóbüki Fodor család leszármazottai, a későbbi Felsőbüki Nagy család. Ők fontos tisztségeket töltöttek be, és számos jelentős birtokot szereztek a nyugati országrészben. Felsőbüki Nagy István Sopron vármegye alispánja lett a XVII. század végén, Felsőbüki Nagy Pál pedig a megye országgyűlési követe, híres szónok, akinek 1825-ben elmondott beszéde után ajánlotta fel gróf Széchenyi István egyévi jövedelmét a Magyar Nemzeti Akadémia létesítésére.
A mai Bük Felső-, Közép- és Alsóbük egyesülésével jött létre 1902-ben. A viszonylag nagy kiterjedésű település ma már város, ennek ellenére utcaképe falusias; ápolt kiskertek, igényes épületek és sok-sok virág látható mindenütt. Bük 1999-ben a Virágos Falvak és Városok európai versenyében második lett. 2007-ben városi rangot kapott.
A Bük nevet a gyógyvíz tette világhírűvé. 1957-ben olaj után kutattak a szakemberek, s magas hőfokú, 58 °C-os termálvizet találtak 1282 m mélyen. A laboratóriumi vizsgálatok hamar kiderítették, hogy ez a víz értékes ásványi anyagokat tartalmaz. Az első fürdőmedencét 1962-ben adták át, s a termálvizet 1965-ben gyógyvízzé nyilvánították. A településhez tartozó, de "saját jogon" is jól ismert Bükfürdő nemzetközi hírű üdülőközpont.
A település megközelíthető közúton: a 84-es, 86-os vagy a 87-es főút felől; vasúton a Sopron-Szombathely vonalon.
Polgármesteri hivatal telefonszáma: 94/358-006
Polgármesteri hivatal e-mail-címe: buk@axelero.hu
Irányítószám: 9737
Telefon körzetszám: 94
Lakosok száma: 3 264
Település rangja: város
Polgármesteri hivatal címe: Bük, Széchenyi u. 44.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül