Az egykori római katonai település, Campona Nagytétény területén jött létre az első században. Kezdetben palánkkal erősített tábor állt itt, amit később kőfalakkal vettek körül.
A megközelítőleg négyzet alakú tábor sarkain bástyákat emeltek.
Az ásatások során felszínre került egy Mithras-szentély, a parancsnoki épület, valamint egy katonai fürdő. A feltárások többek közt egy kocsi maradványaira, üvegedényekre, érmekre, pénzekre és egy Vénusz-szobrocskára bukkantak.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül