Csontváry Kosztka Tivadar, a magyar festészet nagy alakjának múzeumát Gerlóczy Gedeon gyűjteményéből alapították 1973-ban. A festő életművének döntő része ide került.
A kiállításon láthatók a müncheni tanulmányrajzok, a festői munkásságot már a kezdeteknél is jellemzően bemutató festmények, mint a madarakról készített sorozat (Süvöltőt leterítő ölyv, Tövisszúró gébics stb.), vagy a szomszédasszony Prazsenkáné (Almát hámozó öregasszony).
Megismerhetők, az 1910-es évek közepén létrejött nagyméretű, szimbolikus kompozíciókig az életmű különböző periódusaiban készült munkák, köztük az erkölcsi és filozófiai modellnek tekinthető Panaszfal bejárata Jeruzsálemben (1904), a Mária kútja Názáretben (1908), vagy a mágikus sugárzású Baalbek (1906) és Magányos cédrus (1907).
A képtárat a Csontváry-kutatás alapján szolgáló archívum egészíti ki.
A főművek között talán a leginkább "emberhez szóló" a Mária kútja Názáretben című. A gyermekét tartó Mária központi alakja, mint a gótikus oltárképeken, kiemelkedik környezetéből. A körülötte lévő, fejükön korsóban vizet hordó asszonyok színes, kecses alakjai is erre az előképre emlékeztetnek. Mária Csontvárynál az örök anya szimbóluma is. Mária mögött, a kútba vizet öntő bajuszos, szakállas férfi Csontváry önarcképe.
A magyar táj poézisét, a magyar mitológia különösségét, távoli tájakszépségét is tolmácsolják a kiállításon látható további alkotások.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül