A kastély építéstörténete a XVII. századig nyúlik vissza. Mai alakját, klasszikus formáját az 1804 és 1810 közötti felújítás során nyerte el.

A tudományt és művelődést támogató, kiváló gazdálkodást folytató Cziráky család Fejér megye egyik legszebb kastélyát varázsolta az ősi, Buzlayak idejéből származó udvarház helyére. A falu nyugati szélén (Székesfehérvár felől érkezve az út bal oldalán) álló kastély oromzatán a Cziráky- és az Illésházy-címer látható. A gazdagon díszített, jon oszloprend mögött nyíló bejárata a tágas előcsarnokba vezet, felette az emeleten díszterem található, dekoratív falfestéssel. A portikusz alatt mitológiai domborművek láthatóak.

Az épület mai formája az 1700-as évek közepétől több periódusban alakult ki. Az U alakú, egyemeletes főépület 1804-10 között a székesfehérvári Rieder Jakab tervei alapján klasszicista stílusban épült fel. A két oldalszárny ma is őrzi apja, Rieder János keze nyomát 1763-67-ből. Az utolsó átalakítás a XIX. század közepén történt, és Ybl Miklós nevéhez fűződik. Ekkor az udvari szárnyakat és a hátsó sarokpavilonokat építették át, és korszerű technikai megoldásokkal látták el. Az átalakításoknak köszönhetően a kastély a XX. században is kielégítette az igényeket. Az ekkor kialakult, kitűnő akusztikájú belső udvar ma hangversenyek, zenés előadások színhelye, termeiben pedig időszakos kiállításokat rendeznek. A kastély 1945 után bekövetkező pusztulását elsősorban a gondatlanság és az elhanyagoltság okozta. A pompás adottságú épület felújítását és méltó hasznosítását a Cziráky-kastély Műemléki Alapítvány vállalta.

Bejelentkezéssel látogatható.

Cziráky-kastély, Lovasberény - névjegy

Kategória:
Műemlék, építmény
Település:
Lovasberény
Cím:
Lovasberény, Vörösmarty utca
Telefonszám:
30/401-4564
Megközelítés:
GPS koordináták: 47.314058 / 18.547217

Vélemények: Cziráky-kastély, Lovasberény

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül