Damjanich városában
A Jászság és a Nagykunság találkozásánál, a Tisza és a Zagyva folyók összefolyásánál Szent István király idején ispánsági székhelyként alakult ki a város. Sajnos, viharos történelme során értékei nagyrészt elpusztultak ugyan, de még így is nyújtanak egy "kirándulásnyi" látnivalót.
Szolnokra vasúton érdemes megérkezni, és az 1970-es években stratégiai okokból épített hatalmas állomástól szinte egyenes úton jutunk egészen a Tiszáig. Ide vezetett egyébként az ország második, 1847-ben megnyitott vasútvonala is, és erről a még mindig álló régi Indóház tanúskodik. Az állomás előtti téren a Tanúhegy-szoborkompozíció emlékeztet a város történelmi múltjára, míg a közeli víztorony szinte mutatja az utat a belváros felé.
A Hősök terére érve a Magyar Golgota fogad, a közeli kórházi rendelőintézet kertjét pedig Medgyessy Ferenc egyik szép szobra díszíti. A Kápolna utcán, egy kis kitérővel elérhetjük a város ritka barokk műemlékeinek egyikét, a Xavéri Szt. Ferenc-kápolnát. A Tisza-parti város központja a Kossuth tér, a városházával és a Damjanich Múzeum impozáns épületével. Ez utóbbiba érdemes néhány órára be is térni, és végigjárni a kiállítási termeket.
Történelem - múlt
Tovább, a Kossuth Lajos úton a megyeháza és az egykori Városi Kaszinó eklektikus épületénél állhatunk meg. A Tisza- és a Zagyva-híd közötti területen emelték a - hidakért folytatott - Szolnoki csata emlékművét.
A csata hősére, Damjanich tábornokra a Zagyva túlsó partján állított, carrarai márványból készült szobor emlékeztet.
A közelében állott hajdanában a szolnoki vár, aminek már csak a nevét őrzi az itt álló vártemplom. A templom korát idézi a Nepomuki Szt. János-szobor, és a város alapítójára emlékeztet a Szent Istvánról készült alkotás. A közeli nevezetes Művésztelepen számos híres magyar festő működött, közöttük Aba Novák Vilmos is.
Térjünk vissza a Zagyva jobb partjára, a Tabán-városrészbe, és a Tiszai hajósok szobrának megtekintése után forduljunk rá a Tisza-parti sétányra. A Tisza Szálló és Gyógyfürdő emblematikus épülete mellett jutunk a modern Szigligeti Színházhoz, előtte a színháztörténeti jelentőségű névadó szobrával. Tovább sétálva a parkban először a református templom tűnik fel, majd az egykori zsinagóga mór stílusú épülete - ma az ország egyik legnagyobb kiállítóterme. A folyóparti városképet a barokk belvárosi templom és mellette a volt ferences rendház teszi teljessé.
66 619 rajongó
1 700 követő
Thermal Hotel Gara Gyógy- és Wellness Szálloda***
Hotel Villa Medici****
Hajnal Hotel
Hotel Esztergom***
Elizabeth Hotel**** Gyula
Imádom
