A tájegység központja, egyben Hajdú-Bihar megye székhelye is Debrecen. A kétszázezret meghaladó lélekszámú település az ország második legnagyobb városa.
A Hajdúság és a Nyírség találkozásánál, a várost délről-délkeletről körülölelő Erdőspusztákkal a Bihari-síkságba simulva terül el Debrecen. Kereskedelmi központ jellege mellett leginkább kulturális hagyományaival, szellemi kisugárzásával, híres iskoláival vívott ki magának meghatározó szerepet.
Ezen a vidéken nagy kiterjedésű, összefüggő erdők is találhatók. Az Erdőspuszták keleti nyúlványai egészen az országhatárig húzódnak, északkeleten a Gúti-erdő a folytatása, de jelentős összefüggő erdők találhatók a Debrecen és Hajdúhadház közötti térségben is.
A legtöbb érdeklődőt vonzó rendezvény az augusztus 20-ai Virágkarnevál, amelyre több százezer látogató érkezik a városba
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül