A település megközelíthető: az 5-ös úton Kiskunfélegyházáig, onnan nyugati irányban a 451-es úton Szentesig autózunk, majd déli irányban, a 45-ös úton folytatjuk utunkat (5 km), majd jobbra lefordulunk, és onnan még 5 km.

Derekegyház község nevét az Árpád-kori templomáról kapta, amely nagy méretű, szilárd anyagú lehetett. Maradványai a XIX. század elején még láthatók voltak. A település az 1241-es tatárjárás után majd félszáz évvel később kezdett benépesülni. A XVI. század második felében háromszor pusztította a török (1552, 1566, 1596), aztán végleg megsemmisült. 1702-ben báró Schlick Lipót császári tábornok kapta birtokul a pusztát, tőle 1722-ben gróf Károlyi Sándor vásárolta meg.

A Károlyi család nagyszabású uradalmi központtá építtette ki kastéllyal, gazdasági épületekkel. A XX. század első felében határának felét - a téglagyárral együtt - a báró Weiss Manfréd-örökösök birtokolták, akik a művelhető terület jelentős részén - abban a korban rendkívül modern megoldásként - különleges, hajós öntözőrendszert építettek ki. A szabályosan kialakított csatornákon közlekedő hajó az 1960-as évekig igen hasznosan dolgozott.

A Kórógy-ér ideális horgászhely, környéke népszerű kirándulóhely a környező erdővel együtt, mely kiváló vadászterület is.

Derekegyház névjegye

Polgármesteri hivatal telefonszáma: 63/453-019

Polgármesteri hivatal e-mail-címe: derekegyhazph@vnet.hu

Irányítószám: 6621

Telefon körzetszám: 63

Lakosok száma: 1 836

Település rangja: község

Polgármesteri hivatal címe: Derekegyház, Kossuth u. 4.


Megközelíthetőség:

GPS koordináták: 46.582378 / 20.357548
Derekegyház térkép

Vélemények: Derekegyház

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül