A Dísz tér a budai várbéli polgárnegyed déli kapuja. Barokk és klasszicista lakóházak épültek itt az 1600-as évek végén, az 1700-as évek elején, rendszerint középkori alapokra, falakra. A királyi Buda lassan polgárosodó negyedének - udvari szolgálatra...

A Dísz tér a budai várbéli polgárnegyed déli kapuja. Barokk és klasszicista lakóházak épültek itt az 1600-as évek végén, az 1700-as évek elején, rendszerint középkori alapokra, falakra.

A királyi Buda lassan polgárosodó negyedének - udvari szolgálatra rendelt, sokszor előkelő - lakói, már az 1400-as években magánpalotákat építenek itt.

A 3. szám alatti kétemeletes, barokk lakóház a Batthyány-palota, 1744-1748. között épült Giessl József tervei szerint.

A 4-5. számú ház a vár törököktől való visszafoglalását követően épült, a középkori erőd falainak felhasználásával, a Krems-münsteri Apátság tulajdonaként. Az akkori idők ízlését csak a dongaboltozatos földszinti helyiségek, a szép ülőfülkék őrzik. Az úgynevezett Passardy-ház (11. szám) 1711-ben került a gazdag Passardy János tulajdonába. Neobarokk íves kapukeretét száz s egynéhány esztendővel később faragták kőbe, amikor homlokzatának klasszicista átalakításához 1820-ban hozzáfogtak.

A 13. szám - a Salgáry-ház - megőrzött néhány részletet a török előtti idők (ugyanitt álló) polgárházaiból. Kapualjának első szakasza középkori eredetű, dongaboltozatos kiképzésű. Lépcsőháza, homlokzata klasszicista. Az 1815-ös átépítés eredményét mutatja; beleértve a szép, oroszlánfejes kaput, valamint az első emeleti ablakok feletti jellegzetes domborműves díszeket: Diana, valamint a Romulusért és Rémusért esdő Rea Sylvia és Athéne alakjaival.

A 15. szám alatti ház őrzött meg talán a legtöbbet barokk korszakából. Az 1720-as években épült a tér felőli épületszárny. Virágos, árkádos, kedélyesen kitárulkozó udvara, amelyet nyugatról maga a várfal határol.

Tegyen virtuális sétát!

Dísz tér - névjegy

Kategória:
Műemlék, építmény
Település:
Budapest
Cím:
1014 Budapest, I. kerület, Dísz tér
Megközelítés:
GPS koordináták: 47.499075 / 19.036059

Vélemények: Dísz tér

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül