A Bachman Zoltán tervei alapján épült új múzeumépületben mutatják be az 1880-as években, a székesegyház átépítésekor felszínre került töredékeket, faragványokat, illetve a Püspökvár területén kiásott más egyházi épületek alapfalai között talált angyal- és apostolszobrokat.
Az európai szintű, művészi faragások jórészét - a feltételezések szerint - az úgynevezett Pécsi Műhely alkotta a XII. században, észak-itáliai mester irányításával.
Az alakok arcát, fejét a török hódoltság korában vallási előírások miatt leverték, kifejezőerejük azonban így is érzékelhető. Indafonatos, növényi díszesoszlopfők, mívesen faragott sasok, griffek, oroszlánok sora fogadja alátogatót. Ahol lehet, az eredeti helyüket, feladatukat is megidézik. Így "felépítették" az egykori nyugati kaput dúsan faragott oszlopaival. Ám most - természetesen - körbejárható, így néhány kő egykor befalazott oldalán jóllátható, hogy jórészt római síremlékeket használtak fel a középkori építőmesterek. Ugyanilyen "térrekonstrukcióval" mutatják be az egykori Szent Kereszt-oltárt, valamint az altemplomba vezető lejáratot és faragványait.
A múzeumépületen kívül lépcső vezet fel a teraszra, ahonnan páratlan látvány nyílik a székesegyház keleti szentélyeire, tornyaira. Innen sétány is indul, ahonnan letekinthetünk a templom északi oldalán álló, rokokóstílusú kovácsoltvas ráccsal ékesített Berényi-kútra (1736), illetve ráláthatunk egy nagyméretű épület helyreállított falaira, amelyek a középkoripécsi egyetem emlékét őrzik, és eljuthatunk a Modern MagyarKéptár kertjébe is.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül