A település megközelíthető közúton: az 51-es úton Dunavecse és Solt között jobbra egy bekötőúton. A falu határában két részlegesen feltárt és egy feltáratlan avar kori temető bizonyítja, hogy már akkor is lakott hely volt. A Duna túlpartján állt a római Intercisa vára, és minden bizonnyal itt volt a vízi átkelőhely. A...
A település megközelíthető közúton: az 51-es úton Dunavecse és Solt között jobbra egy bekötőúton.
A falu határában két részlegesen feltárt és egy feltáratlan avar kori temető bizonyítja, hogy már akkor is lakott hely volt. A Duna túlpartján állt a római Intercisa vára, és minden bizonnyal itt volt a vízi átkelőhely.
A település neve - középkori templomos helyre utaló - Egiházi alakban egy 1560-ban kelt adománylevélben bukkan fel először. A török hódoltság alatt elnéptelenedett a falu, de a XVIII. század első harmadában újranépesedett evangélikus vallású szlovákokkal. Zömében a felvidéki Nyitra, Árva, Zólyom, Hont vármegyéből érkeztek ide az új telepesek. Már 1715-ben iskolát építettek, sőt az első, nádfedeles evangélikus templom helyett 1775-ben újat építettek - kőből.
A Duna utcában déli irányba haladva könnyen megközelíthető a Solti-Duna, a vadregényes Duna-sziget. Tiszta vizű az itteni szabad strand, a sátorozó turistáknak a sportcsarnokban zuhanyozási lehetőséget biztosítanak
Polgármesteri hivatal telefonszáma: 78/573-021
Polgármesteri hivatal e-mail-címe: dunaegyhaza@emitelnet.hu
Irányítószám: 6323
Telefon körzetszám: 78
Lakosok száma: 1 559
Település rangja: község
Polgármesteri hivatal címe: Dunaegyháza, Mikszáth K. utca 25
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül