A település megközelíthető közúton: Mosonmagyaróvárig az M1-es autópályán, onnan pedig a Dunakilitin át vezető úton. Nevét hiába keresnénk középkori dokumentumokban. Új település, bár régi gyökerekkel bír. Az Öreg-Duna vagy Nagy-Duna szigetek sokaságát építette.

A vizek közé szorult települések állattartó népe a nagyobb szigeteken vert tanyát, minden falunak megvolt a maga "szigete". A Szlovákiába szakadt csallóközi, Vajkának Cikolasziget Tejfalunak Tejfalusziget, Doborgaznak Doborgazsziget. Amikor még az egységes természetföldrajzi és kultúrtörténeti tájat, a Szigetközt és a Csallóközt az államhatár nem választotta el, egy sajátos településforma, egy Duna menti tanyavilág alakult ki. Az állandó településekről nyaranta a csordát a Duna-ágakon átúsztatták, és őszig ott élt ember és állat egyaránt. Így lassan-lassan ott is megvetette a lábát az ember, az állattenyésztés mellett megjelent a földművelés, egyik-másik sziget közigazgatási központtá vált, iskolát kapott, és megindult a faluvá válás útján.

A trianoni határmegvonás önállósította a szigeteket, de ezek nagysága behatárolta az életteret és a "szigetlakók" egyre közelebb kerültek egymáshoz, amit a politika is tudomásul vett. 1968-ban találó nevű Dunasziget néven egyesítették a szigeteket. Az ártéri erdők kísérte Duna-ágban a víz lassú áramlása, cserélődése és gyors melegedése kedvező feltételeket biztosít a nyári strandolóknak, horgászoknak, a városból vidékre menekülőknek.

Dunasziget névjegye

Polgármesteri hivatal telefonszáma: 96/233-478

Polgármesteri hivatal e-mail-címe: dunaszigetje@rlan.hu

Irányítószám: 9226

Telefon körzetszám: 96

Lakosok száma: 1 493

Település rangja: község

Polgármesteri hivatal címe: Dunasziget, Sérfenyő u. 57.


Megközelíthetőség:

GPS koordináták: 47.938812 / 17.351557
Dunasziget térkép

Vélemények: Dunasziget

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül