A Terény felé vezető erdei út mellett található a Selyemrét. Itt található az Egidius-forrás, ami 1943 óta áll oltalom alatt, s ekkor építették a fölé magasodó kőboltozatot is. Egidius a VII. században élt. Athénban született, vagyonát szétosztotta a szegények között, majd remetének állt a Rhone folyó torkolatvidékén. Később Nursiai Szent...

A Terény felé vezető erdei út mellett található aSelyemrét. Itt található az Egidius-forrás, ami 1943 óta áll oltalomalatt, s ekkor építették a fölé magasodó kőboltozatot is.

Egidius a VII. században élt. Athénban született, vagyonátszétosztotta a szegények között, majd remetének állt a Rhone folyótorkolatvidékén. Később Nursiai Szent Benedek regulája szerint működőklastromot alapított, amelynek apátja lett.

Szabadon látogatható!

Egidius-forrás - névjegy

Kategória:
Műemlék, építmény
Település:
Buják
Cím:
Buják, Selyemrét

Vélemények: Egidius-forrás

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül