A Terény felé vezető erdei út mellett található a Selyemrét. Itt található az Egidius-forrás, ami 1943 óta áll oltalom alatt, s ekkor építették a fölé magasodó kőboltozatot is. Egidius a VII. században élt. Athénban született, vagyonát szétosztotta a szegények között, majd remetének állt a Rhone folyó torkolatvidékén. Később Nursiai Szent Benedek...
A Terény felé vezető erdei út mellett található a Selyemrét. Itt található az Egidius-forrás, ami 1943 óta áll oltalom alatt, s ekkor építették a fölé magasodó kőboltozatot is.
Egidius a VII. században élt. Athénban született, vagyonát szétosztotta a szegények között, majd remetének állt a Rhone folyó torkolatvidékén. Később Nursiai Szent Benedek regulája szerint működő klastromot alapított, amelynek apátja lett.Szabadon látogatható!
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül