A XI. században emelt, román stílusú és gótikus átépítésű bazilika és apátság romjai mellett felszínre hoztak egy temetőkápolnát, temetőt, és az egész az épületegyüttest körbeölelő középkori várfalat. Az apátság révén Somogyváron...
A XI. században emelt, román stílusú és gótikus átépítésű bazilika és apátság romjai mellett felszínre hoztak egy temetőkápolnát, temetőt, és az egész az épületegyüttest körbeölelő középkori várfalat.
Az apátság révén Somogyváron a középkor jelentős kultikus és kulturális központja alakult ki. A feltárt, és helyenként rekonstruált romokat ezért 1983-ban nemzeti történelmi emlékhellyé nyilvánították.
Az egykori bencés apátság régészeti feltárása 1972-ben kezdődött. A munka, a helyreállítás majd két évtizedig tartott.
A hagyomány szerint a szlavóniai hadjáratából hazatérő Szent László király a Várhegy alatt elvonulva fogadalmat tett, hogy itt bencés rendi apátságot alapít. Az 1091-ből származó alapítólevélben a király a franciaországi Saint Gilesből származó bencés rendi szerzeteseknek adományozta a várdomb délkeleti részén felépített, és Szent Egyednek szentelt hatalmas templomot és az apátságot, sőt saját temetkezési helyéül is ezt a szent helyet, a Kupavárhegyet jelölte meg.
A Kupavár nemzeti történelmi emlékhely mellett emelkednek az I. László alapította bencés apátság romjai
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül