A település megközelíthető: az 5-ös úton Kecskemétig, onnan a 44-esen Gyuláig, majd déli irányban 12 km a Lőkösháza felé vezető úton. A várost 1232-ben említette először írásos oklevél. A török időkben elpusztult, így a hódoltság után újratelepítették, elsősorban katolikus németekkel. Később a Wenckheimek örökölték...
A település megközelíthető: az 5-ös úton Kecskemétig, onnan a 44-esen Gyuláig, majd déli irányban 12 km a Lőkösháza felé vezető úton.
A várost 1232-ben említette először írásos oklevél. A török időkben elpusztult, így a hódoltság után újratelepítették, elsősorban katolikus németekkel. Később a Wenckheimek örökölték meg a települést, ekkor nyerte el a mezővárosi rangot. A második világháború után a helyi németeket kitelepítették. A világban szétszóródott elekiek találkozására kétévente megrendezik a városban az Elekiek Világtalálkozóját.
Eleken eredetileg az itteni németek téltemető szokása volt a maskarás-álarcos, adománygyűjtő felvonulás és az azt követő esti bál, amelynek vége a nagyböjt elérkezését hirdette. A helységen zeneszóval, táncolva végigvonuló menet hangsúlyos része volt a szekérrel vontatott bolondkerék, Hans és Gretel termékenységvarázsló, összekapaszkodó bábujával. Napjainkban - jórészt elhalványuló jelentéstartalommal - németek, magyarok, románok, szlovákok és romák ökumenikus farsangi tavaszköszöntő látványosságaként és szórakozásaként megújulva él a vidám farsangfarki felvonulás.
Polgármesteri hivatal telefonszáma: 66/240-411
Polgármesteri hivatal e-mail-címe: jegyzo@elek.hu
Irányítószám: 5742
Telefon körzetszám: 66
Lakosok száma: 5 419
Település rangja: város
Polgármesteri hivatal címe: Elek, Gyulai út 2.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül