A tatárjárás előtti idők kevés kővára közé tartozott Éleskővár, amit feltehetően a vidéket birtokló Miskolcz nemzetség építtetett. Hadi jelentősége nem volt az 1400-ra már romos várnak. Ma csak falmaradványai láthatók.

Első említése I. Lajos királynak 1360-ban Visegrádon kelt oklevelében történt. Nem sokkal később, 1364-ben már romos állapotú építményként említették. Jelentősége leginkább csak a település névadásában volt.

Egy kedves legenda is kötődik hozzá. Eszerint a tatárjárás idején az ura Bakó Gáspár volt. Az ő gyönyörű szép leánya, Ildikó kezéért sok kérő versengett. Ő azonban Eszes Márton favágó fiába, Gabóba volt szerelmes, ezért Ildikót apja elűzte, Gabót pedig börtönbe vetette. Ez idő alatt a hódító tatárok a Bükk szűk völgyébe is eljutottak. Éleskővárat Batu kán serege megtámadta, és fondorlatos módon akarta birtokába keríteni. Eszes Gabó börtönéből megszabadulva megtudta, hogy Ildikó a tatárok fogságában van. Vitéznek öltözve felkereste a tatárok táborát, és a kincséhes tatárokat alagútba csalta. Itt a medvék hangját utánozva halálra ijesztette a babonás tatárokat, akik még a környékről is elfutottak. Így szabadult meg a tatároktól Éleskővára. Eszes Gabót becsületes helytállásáért a vár kapitányává tették, és Ildikót is feleségül vehette.

Éleskői várrom, Szilvásvárad - névjegy

Kategória:
Műemlék, építmény
Település:
Szilvásvárad
Cím:
Szilvásvárad, külterület
Megközelítés:
GPS koordináták: 48.106582883899 / 20.392207265112

Vélemények: Éleskői várrom, Szilvásvárad

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül