A református templom körül látható a védőfal egy szakasza a megmaradt sarokbástyával. Maga a fal a régészeti kutatások szerint XV. századi eredetű, de azt a hajdúvitézek a saját igényeik szerint tovább erősítették.
A mintegy húsz méter hosszú falon láthatók a hajdúk által annak idején nyitott körte alakú lőrések. A sarokbástya kör alakú. Az 1961-es helyreállítás során a kifagyott, elporladt, sérült téglákat pótolták, a sarokbástya tetőzetét pedig zsindelyfedéllel látták el.
Valamennyi hajdúváros temploma erődített volt, a szoboszlói azonban különbözött a többitől: vizesárokkal vették körbe, a vizet az akkor még vízimalmok hajtására is alkalmas Köselyből vezették ide. A hely szomorú nevezetessége, hogy 1660-ban itt, a "templom kerítésében", azaz az erődített templom területén védekezett a hajdúváros elszánt lakossága a török ellen. Szejdi budai basa rettenetes bosszút állt, csapatai lemészárolták az ottrekedteket. Az eseményt az erődfalon elhelyezett emléktábla örökíti meg, a sarokbástyában pedig erődtörténeti kiállítást láthatunk.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül