Erzsébet királyné, Ferenc József felesége szobra Zala György alkotása. A hányatott sorsú szobrot eredetileg 1932-ben, a nevét viselő híd pesti hídfője közelében állították fel. Ma a budai hídfőnél látható.
Erzsébet királyné (1837 - 1898) szobrát 1932-ben állították fel az Eskü (ma Március 15.) téren. Zala György megformálásában magas kőtalapzaton, késő római stílusú bronzpadon ül a királyné. 1953-ban lebontották, Kiscellen raktárban őrizték. 1986-ban állították fel újra, immár mai helyén.
De nemcsak a kész szobor sorsa volt bonyolult. Az 1898-ban gyilkosság áldozatává vált királyné emlékszobrának felállításáról még ugyanebben az évben döntöttek. Az első pályázatot 1900-ban írták ki - és csak az ötödik, 1919-ben lebonyolított pályázat lett sikeres. Az évek folyamán, 1925-ig ugyancsak öt elhelyezési terv született.
Bajorországi Erzsébet, Erzsébet királyné, vagy ahogy sokan még ma is ismerik különösen a Romy Schneider filmek nyomán: Sisi, nagyon sokat tett azért, hogy a Habsburg-ház és a magyarok megegyezzenek egymással. Később is gyakran és szívesen tartózkodott Magyarországon, megtanulta a nyelvet is. A magyarok szinte istenítették, és kultusza mind a mai napig megmaradt.
Erzsébet királyné, Ferenc József felesége szobra Zala György alkotása. A hányatott sorsú szobrot eredetileg 1932-ben, a nevét viselő híd pesti hídfője közelében állították fel. Ma a budai hídfőnél látható.
Erzsébet királyné, Ferenc József felesége szobra Zala György alkotása. A hányatott sorsú szobrot eredetileg 1932-ben, a nevét viselő híd pesti hídfője közelében állították fel. Ma a budai hídfőnél látható.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül