Fejér megye északkeleti peremén, az Etyeki-dombság kezdetén fekszik. Adottságai szinte megegyeznek Champagne-éval. A viszonylag szeles, kevés csapadékkal és bőséges napsütéssel jellemezhető klíma, valamint a löszös, mészköves talaj karakteres borok készítésére rendelték a területet. Nem csoda hát, hogy a környéken már a rómaiak idejében is foglalkoztak szőlőműveléssel,...

Fejér megye északkeleti peremén, az Etyeki-dombság kezdetén fekszik. Adottságai szinte megegyeznek Champagne-éval. A viszonylag szeles, kevés csapadékkal és bőséges napsütéssel jellemezhető klíma, valamint a löszös, mészköves talaj karakteres borok készítésére rendelték a területet. Nem csoda hát, hogy a környéken már a rómaiak idejében is foglalkoztak szőlőműveléssel, azonban a szőlőtermesztés ma ismert hagyományait az 1700-as évek elejére vezethetjük vissza. 1720 és 1770 között 112 német családot telepítettek a községbe, akik felszántották a letarolt földeket, kiirtották az erdőket és néhány évtized alatt felvirágoztatták a mezőgazdaságot. Etyek az 1860-as évek közepétől vált igazán a főváros szőlőskertjévé. Több száz, kőből rakott pince épült, amelyek jelentős része most is használatban van. Fejlődtek a szőlőtermelés, szüret és feldolgozás speciális eszközei, monumentális, ma is működőképes bálványsajtók készültek.

Az etyeki bort felfedezve annak kiváló tulajdonságait pezsgő készítéséhez a századforduló után szinte kizárólagosan Törley József budafoki pezsgőgyára vásárolta fel. A II. világháború után a helyi szőlőkultúra is válságba jutott. A fordulatot az 1955-ös év hozta meg, amikor megalakult a Hungarovin borgazdasági kombinát etyeki célgazdasága.

A Bicskétől Pákozdig húzódó 1600 hektárnyi szőlőültetvény 1990-ben emelkedett borvidéki rangra. Az Etyeki Borvidék megnevezést az 1997. évi bortörvény Etyek-Budai Borvidékre változtatta.

A történelmi jelentőségű Körpince pince együttes, a Kecske-gödör, a Sóskúti úti pincesor, az egyedülálló présházak, a gyönyörű szőlőhegyek, a szőlőművelés és borkészítés tárgyi örökségei a múltról tanúskodnak, és kiváltják belőlünk a bor és a szőlőkultúra hagyománya iránti megbecsülést.

Látogasson el a borútra, kóstolja meg a finom borokat, párlatokat, falusias ételeket, házi sajtokat. Tegyen egy sétát Etyeken a Magyar-kút és a Kálvária, a botpusztai kápolna és a halastó körül, fedezze fel felújított szobrainkat, nézzen le a falura az öreghegyi kilátóból. Töltsön el egy hétvégét félórányi autóútra a fővárostól, mégis távol annak forgatagától.


Etyeki Borút Egyesület névjegye

Cím: Etyek, Körpince köz 4.


Megközelíthetőség:

GPS koordináták: 47.4489873 / 18.7505857
Etyeki Borút Egyesület térkép

Vélemények: Etyeki Borút Egyesület

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül