A Széchenyi-hegy lankás lejtőjén 1894-ben nyílt meg Budapest legszebb fekvésű temetője, számtalan híresség nyughelye.

Megnyitását követően sorra felszámolták a kisebb budai temetőket, mint a Tabán-krisztinavárosi-, vízivárosi- és németvölgyi sírkerteket. Ezeknek a temetőknek a végleges bezárásuk és megszüntetésük után a tabáni és németvölgyi temetők számos megőrizni kívánt sírját ide helyezték át. A Farkasréti temető területét a főváros vezetése már 1914-ben kénytelen volt 20 holddal bővíteni, így a temető kiterjedése megközelítőleg elérte mai 72 holdas nagyságát.

A bejárati térkialakítása 1938-ban készült el, de a II. világháború alatt történt bombázások során az építmény jelentős része romba dőlt, és csak részben állították helyre. Az ekkor megszűnt templom helyett 1977-ben a temető területén kívül épült fel a Mindenszentek-templom. Az 1980-as években Makovecz Imre tervei szerint épült meg a ravatalozó az új, reprezentatív terme. A főbejárat előtti téren, a távolnyugvók emlékhelyén állították fel Mészáros Mihály Főnixmadár című alkotását.

A háború után a művészetek és a tudományok kiemelkedő képviselői a művészparcellában és a Magyar Tudományos Akadémia parcelláiban kaptak dísz sírhelyet, és az utóbbi évtizedekben a kulturális, tudományos és sportélet elhunyt nagyjainak jelentős részét is ide temették. Ide kerültek a külföldön elhunyt, és kívánságukra hazahozott személyiségek, mint Bartók Béla zeneszerző, Cziffra György zongoraművész hamvai is.

Farkasréti temető, Budapest - névjegy

Kategória:
Műemlék, építmény
Település:
Budapest, XII. kerület
Cím:
1124 Budapest, XII. kerület, Németvölgyi út 99.
Telefonszám:
1/248-3520
Nyitva tartás:
Jan., febr., nov., dec.: 7.30-17; márc.: 7-17.30; ápr., aug.: 7-19; máj., jún., júl.: 7-20; szept.: 7-18; okt.: 7-17
Megközelítés:
GPS koordináták: 47.484505 / 19.005185

Vélemények: Farkasréti temető, Budapest

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül