A dóm a városkép egyik legjellemzőbb épülete, a XX. századi magyar egyházi építészet legmonumentálisabb alkotása, az ország negyedik legnagyobb temploma.

A Fogadalmi templomban ötezren férnek el, hossza 81, szélessége 51 méter, tornyai 91 méteresek, kupolája 54 méter magas, belül a padozatszinttől 33 méter. Öt harangja közül a Tisza felőli toronyban levő Hősök harangja 86 mázsányi súlyával az országban a második legnagyobb.

A dóm altemploma a Somogyi Könyvtár felőli oldalon, a nyugati torony mellett nyílik. Innen folyosó vezet a kereszthajó alatti sírokhoz, illetve a kupola tengelyében levő kápolnához. A folyosón fényképek mutatják be a templom építésének fázisait, rövid leírások méltatják az itt nyugvók érdemeit.

Templomtörténet

A Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelt fogadalmi templom első terveit Schulek Frigyes, a budai Halászbástya alkotója készítette, aki a párizsi Sacre-Coeur-höz hasonlóan e templomot is fehér terméskőből akarta felépíteni. A város vezetősége - sokallva a költségeket - a terveket Foerk Ernővel módosíttatta, aki inkább a lombardiai téglaarchitektúrához vonzódott.

Az 1913-ban megkezdett építkezést az I. világháború már 1914-ben félbeszakította. A tornyok addig elért magasságát a Szózat sorai jelzik, melyeket 1923-ban, az építkezés folytatásakor helyeztek el. Végül a templomot - amely közben székesegyház is lett - 1930. október 24-én szentelték fel. Az ünnepi misét Dohnányi Ernő komponálta.

A templom külsejét díszítő domborművek az ősfoglalkozásokat ábrázolják. A két - jelképes díszítésű - oldalbejáratközül a nyugati a háború, a keleti a béke kapuja. A nyugati toronyoldalához támaszkodó Szent Antal-kút Erdey Dezső munkája. 

A főhomlokzat közepére került védőszentjének, a Magyarok Nagyasszonyának márványszobra (Tóth István), kétoldalt a 12 apostol mozaikképe (Márton Ferenc) látható. Alattuk a négy őselem szimbólumai: a föld (elefánt), a levegő (sas), a tűz (főnixmadár) és a víz (szirén) sorakoznak. A főbejárati baldachin oroszlánokon nyugszik: a magyar koronát és a pápai tiarát őrzik. Oromzatán a város címere, kétoldalt Szent István és Szent László, a középső boltív alatt Kapisztrán Szent János, s Szent Gellért szobrával. A főkapu szárnyait ó-, és újszövetségi jelenetek ékesítik, fölöttük Krisztus trónol.

Fogadalmi templom, dóm (Magyarok Nagyasszonya), Szeged - névjegy

Kategória:
Műemlék, építmény
Település:
Szeged
Cím:
Szeged, Dóm tér 15.
Telefonszám:
62/420-157
Nyitva tartás:
H-Sze, P-Szo 8-17, Cs 12-17, V 13-17
Megközelítés:
GPS koordináták: 46.248402 / 20.148864

Vélemények: Fogadalmi templom, dóm (Magyarok Nagyasszonya), Szeged

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül