A jelentős néprajzi és régészeti anyaggal rendelkező múzeumban látható a Kisfaludi Strobl-gyűjtemény. Másik, történeti kiállításának címe: Központok a Zala mentén.

Kisfaludi Strobl Zsigmond a XX. századi magyar szobrászat jeles alakja. Szobrai Európán kívül is megtalálhatók. A két világháború között az angol arisztokraták, sőt a királyi udvar is a megrendelői közé tartozott. 1931 és 1937 között több alkalommal dolgozott Angliában, portrét készített többek között Erzsébet hercegnőről (aki ma II. Erzsébet néven Nagy-Britannia uralkodója) és G. B. Shaw-ról, aki azt írta a portréjáról küldött fotóra: Jobb, mint az eredeti.
Kisfaludi Strobl a Zala megyei Alsórajkon született - innen a kötődése a térséghez. 1970-ben Zalaegerszeg díszpolgára lett. 1975. augusztus 14-én hunyt el Budapesten. Végakarata szerint művészi hagyatéka Zalaegerszegre került, melyből a Göcseji Múzeum állandó kiállítást nyitott.

A múzeumot - amelynek jelentősebb, nyilvánosan is használható könyvtára van - mozgáskorlátozottak is tudják látogatni.

Kis múzeumtörténet

A Göcseji Múzeum 1949-ben nyílt meg, és első korszaka a néprajzkutató Szentmihályi Imre nevéhez fűződik, aki nem csak a gyűjteményeket, közöttük elsősorban a néprajzit alapozta meg, hanem felépíttette a Göcseji Falumúzeumot is. Időközben régész, majd történész, művészettörténész munkatársakkal bővült a múzeum szervezete. Ennek köszönhető, hogy a régészeti kollekció ma már megközelíti a 100 ezer darabot (különösen jelentős avar leletanyagot őriznek), és hogy 1976-ban ide került Kisfaludi Strobl Zsigmond (1884-1975) szobrász hagyatéka.

Göcseji Múzeum, Zalaegerszeg - névjegy

Kategória:
Múzeum, galéria
Település:
Zalaegerszeg
Cím:
Zalaegerszeg, Batthyány Lajos utca 2.
Telefonszám:
92/314-537
Nyitva tartás:
Nov. 1-márc. 31.: K-Szo 9-17; ápr. 1-okt. 31.: K-Szo 10-18

Vélemények: Göcseji Múzeum, Zalaegerszeg

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül