A település leginkább a környékén termelt borfélékről nevezetes,valamint arról, hogy gótikus eredetű templomában található az országban az egyetlen, Jézus családfáját ábrázoló Jessze-fa.Gyöngyöspata korai település, avarkori és honfoglalás kori sírokat is találtak határában. Várát is a honfoglalás idején építették, amelyet a Havas (egy régi oklevélben Györök-hegy) egyik délihegyfokára, a patai Vár-hegyre építettek. A...

A település leginkább a környékén termelt borfélékről nevezetes,valamint arról, hogy gótikus eredetű templomában található az országban az egyetlen, Jézus családfáját ábrázoló Jessze-fa.

Gyöngyöspata korai település, avarkori és honfoglalás kori sírokat is találtak határában. Várát is a honfoglalás idején építették, amelyet a Havas (egy régi oklevélben Györök-hegy) egyik délihegyfokára, a patai Vár-hegyre építettek.

A vár mellett épült 1010-ben a főesperességi templom, amely több mint 40 település egyházi irányítását szolgálta.

A várat 1460-ban cseh husziták szállták meg, ellenük vívta Mátyás király első győztes csatáját. Mátyás király emelte a községet mezővárosi rangra, mely 1870-ig volt érvényben.

A török hódoltság idején szultáni birtok, a megye második legnagyobb települése volt, ezért nem néptelenedett el. Már ekkor meghatározó volt a szőlő- és bortermelés, és ma is nagyon híresek a patai borok, amelyeket a falu szélén lévő pincékben tárolnak.

A Prédikáló-tetőtől nyugat felé található a 381 méter magas Jánosvára kirándulásra alkalmas vidék.

A XVI. századból származó híres kódexet, a Patai Graduálét Gyöngyöspatán találták meg 1886-ban. Ma az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik.

A település megközelíthető közúton: a 3-as úton Gyöngyösig, majd nyugat felé, Pásztó irányába.


Gyöngyöspata névjegye

Polgármesteri hivatal telefonszáma: 37/364-111

Polgármesteri hivatal e-mail-címe: polg.hiv.gyongyopata@axelero.hu

Irányítószám: 3035

Telefon körzetszám: 37

Lakosok száma: 2 785

Település rangja: község

Polgármesteri hivatal címe: Gyöngyöspata, Fő út 65.


Megközelíthetőség:

GPS koordináták: 47.812706 / 19.796871
Gyöngyöspata térkép

Vélemények: Gyöngyöspata

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül