Az I. kerületi budavári Nándor-laktanya épületében található a Hadtörténeti Intézet és Múzeum. A fegyvertár mellett jelentős az egyenruhatár, a zászló- és a numizmatikai gyűjtemény is.
A múzeum legjelentősebb műtárgyai közé számít Damjanich Lajos 48-as honvédtábornok szablyája, Klapka György díszszablyája, Kiss Ernő 48-as honvédtábornok szolgálati atillája, az 5. (Régensherceg, később Radetzky) huszárezred 1806-os ezredzászlaja (amelyet György angol régens adományozott, és Széchenyi István hozott haza).
Állandó kiállításai a kézifegyverek, illetve a magyar honvédség történetét, az 1956-os forradalom 13 napját, illetve egy közel 15 négyzetméter alapterületű vármakett segítségével egy középkori ostromot mutatnak be. Időszaki kiállításokat is rendeznek.
A múzeum 1999-ben elnyerte Az év múzeuma címet. Könyvtára nyilvános.
A magyar hadtörténelem emlékeit gyűjtő múzeum a Hadi Levéltár 1918-ban létrehozott muzeális csoportjából alakult ki. Az 1922-től önálló intézmény 1929-ben került jelenlegi helyére. 1944-45-ben anyagának 70 százaléka elpusztult. A ma már ismét tekintélyes anyagban a fegyvergyűjtemény több mint 50 ezer kézi-, gépi fegyverből és haditechnikai eszközből áll, az egyenruhatár mintegy 30 ezer tételt, ezen belül 300 teljes öltözetet foglal magában, a zászlógyűjtemény 5 ezer darabos, a numizmatikai gyűjtemény pedig 28 ezer érmés.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül