A település görög katolikus jellegéből adódóan sajátos színfolt a református hajdúvárosok között: 1912 óta a görög katolikus püspökségi központ.
A turistákat a vallási műemlékek és a gyógyvizű termálfürdő egyaránt vonzzák.
A város nevezetes műemléke a feltehetően a XVII. században alapított görög katolikus székesegyház. Gyönyörű ikonosztázionja későbarokk stílusban készült a XVIII. század végén. A képfal öt szintenb elhelyezett 54 ikonból áll. A templom mellett található a városlegrégibb műemléke, a középkori eredetű erődfal maradványa.
Hajdúdorogon a több mint ezer méter mélyről feltörő, 64,5Celsius-fokos hévíz hasznosítására 1983-ban strandot és gyógyfürdőt építettek. A fürdő közel kilenc hektár területen fekszik, tartozik hozzá kemping és horgásztó is.
Hajdúdorog gazdag régészeti emlékekben, különösen jelentősek a népvándorlás kori leletek. A város határában eddig négy honfoglalás kori és kora Árpád-kori temetőt tártak fel. 1938-ban a Temetőhegy nevű határrészen egy bagolyfejes csontvég került elő; aKati-dűlőben folyó ásatások pedig Árpád-kori települést, templomot, nagy sírszámú temetőt, és az Alföld eddig egyetlen korabeli kovácsműhelyét hozták felszínre. Első írásos említése 1301-ből való.
A XVI. század végén a tokaji uradalomhoz tartozó település, amely szerepel Bocskai István kiváltságlevelében (1605. december 12.) is. 1616-ban magánföldesúri hajdútelepként bukkan fel, de a harmadik hajdúfelkelés után, 1632-ben II. Ferdinánd kiváltságlevele a város jogait a többi hajdúvároséval egyenrangúnak ismerte el. A XVII. század végén a Hajdúkerület egyik városa.
Településszerkezete két beltelkes, középen a hajdúvárosokra jellemző erődített templommal. Társadalomszerkezete hasonlított a többi kiváltságolt hajdúvároshoz, amelynek mértékadó rétegét a hajdúnemesek (a belső telkek birtokosai) adták.
A református többségű hajdúvárosok között Hajdúdorog az egyetlen, ahol a lakosság túlnyomó része görög katolikus. A település 1900-ban - évszázados törekvésétől vezérelve - a Szentszéknél kezdeményezte a magyar nyelvű görög katolikus püspökség felállítását, amely 1912-re meg is valósult. Azóta a görög katolikus szertartású,magyar katolikus egyházmegye központja.
A város híres szülötte, Görög Demeter (1760 - 1833) jeles kultúrpolitikus, irodalmár és térképkészítő, akinek tevékenysége az egyetemes magyar kultúra közkincse.
Polgármesteri hivatal telefonszáma: 52/572-135
Polgármesteri hivatal e-mail-címe: postmaster@polghivhdorog.axelero.net
Irányítószám: 4087
Telefon körzetszám: 52
Lakosok száma: 9 366
Település rangja: város
Polgármesteri hivatal címe: Hajdúdorog, Tokaji u. 4.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül