
A főtér közelében található, Szent István király tiszteletére szentelt római katolikus templomot 1895-ben építettek Samassa József egri érsek kezdeményezésére.

A helytörténeti gyűjteményt egy XIX. századi klasszicista jellegű parasztházban alakították ki.

A romantikus jegyeket hordozó épületet 1874-ben adták át.

A városháza előtt áll az ország egyik legszebb Kossuth-szobra, Horvay János alkotása.

A kollégium előtt, az egykori országzászló talapzatán áll Petőfi Sándor költő mellszobra.

A templom főtér felőli oldalánál 1927-ben avatták fel az I. világháborús emlékművet, Kalotay K. Ottó alkotását.

Az 1909-ben Somogyi Gyula városi mérnök és Jablonszky Ferenc építész tervei alapján készült kétszintes, eklektikus épület a város egyik legszebb középülete.

A Galériában Reszeginé Nagy Mária népi iparművész szalmafonás alkotásaiból rendezett kiállítás és régi üvegek gyűjteménye várja a látogatókat.

A református templomot egykor sarokbástyákkal védhetőbbé tett erődfal vette körül. Az egyik sarokbástyát a földben lévő maradványok felhasználásával rekonstruálták.

A fokozatosan fejlesztett gimnázium mai épülete Soós Gábor hatalmas adománya révén 1906-ban készült el.